Troll hitvallás

Sokan nem lepődtünk meg a mai nap nagy hírén. Tulassay Tivadar elvtárs, akire a balliberális sakálhorda a hóhér szerepét osztotta a Köztársasági Elnök ellen indított, minden képzeletet felülmúlóan aljas boszorkányüldözés során, alig két nap alatt összeomlott gaztettének súlya alatt.

Ez a győzelem természetesen nem lett volna lehetséges, ha Schmitt Pál a könnyebb utat választja, és a világ civilizáltabb, a magyar baloldal által nem sújtott felén elképzelhetetlen rágalom- és gyalázkodásözönnek behódolva lemond tisztségéről.

A nemzeti oldalon nagy örömmel vesszük tudomásul Tulassay rektor lemondását. Reméljük, ennek a jól ismert, régi kommernek a távozása a Schmitt Pál és vele a Nemzeti Együttműködés Rendszere ellen összeszövetkezett, külföldről pénzelt, belföldről szított konspiráció széthullásának első lépése lesz. A hazugság és rágalmazás vámszedői, az igaztalan, magyarellenes ügyek szekértolói összeroskadnak az igazság súlya alatt, igaz, Tulassay úr?

És természetesen köszönjük a kitartást az igazi magyar hősként viselkedő Dr. Schmitt Pálnak, aki az igazába vetett hittel, rendíthetetlen nyugalommal nemhogy a mindenütt eluralgó rágalmazók rohama, de még a nemzeti oldal kétkulacsosainak árulása láttán sem tette le a fegyvert. Dobó István, Zrínyi Miklós vére van az ilyen emberekben. Az igazság akkor győz, amikor mindent elönteni látszik a mocsokság tengere, és ez a győzelem a Schmitt Pálok kitartásán, lelkierején, meg nem alkuvó becsületességén fordul meg. A magyarságnak pont ilyen hősökre van szüksége.

Az újabb győztes csaták előtt most egy időre nyugodtabb, békésebb napokat kívánunk, Elnök Úr!

Nem akartam azokról a méltatlan, lealacsonyító és a legsötétebb ork szellemiségről árulkodó vádakról szót ejteni itt a blogon, amelyekkel a ballib médiahorda beiktatása óta folyamatos ostrom alatt tartja a nemzet egységét megtestesítő köztársasági elnököt. Azt gondoltam, Magyarország köztiszteletben álló elnöke, az egyik legnépszerűbb magyar politikus a napi politika és a kisszerű rágalmak fölött áll, de a napokban a mocskolódás átlépett egy olyan határt, hogy már muszáj szót ejteni róla. Látnunk kell: minden téren elképesztő mélységbe szállt alá a ballib gyűlöletkampány színvonala a választófülkékben lezajlott forradalom óta, de ebben a most már napi rutinná vált hazugságcunamiban sincs sok ember, akire a kezdetektől olyan hisztérikus össztűz zúdult volna, mint a nemzeti oldal egyik legrokonszenvesebb, legemberközelibb tagjára, a legsikeresebb magyar politikusra: Schmitt Pálra.

Az Elnököt, mivel a napi politikában nem vesz részt, főleg személyében támadják. Nincs értelme minden ostoba vádra megfelelni. Amikor a gyűlölet vámszedőinek vádaskodását halljuk, gondoljunk csak arra: Pali bácsi intelligenciáját, tehetségét, kiváló felkészültségét azok kérdőjelezik meg, akik az elmúlt 60 év vitathatatlanul legtehetségesebb, legnagyobb formátumú magyar politikusától, Európa talán egyetlen igazi államférfiától, a Nemzeti Együttműködés Rendszerét megteremtő Orbán Viktortól is elvitatnak minden tehetséget.

Az untig ismert vádakról tehát nem is lenne értelme szót érteni, de a napokban a gyűlöletkampány újabb fázisába érkezett. A groteszk liberálbolsevista gondolkodás végső degenerációjaként a médiatúlsúlyukat gátlástalanul kihasználó balliberális véleményvezérek most egy olyan ember sporthoz, olimpiához való hozzáértését próbálják meg kétségbe vonni, aki kétszeres olimpiai bajnokként 20 évig volt a MOB vezetője, és aki közel 30 éve a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, amelynek éveken keresztül az alelnöke is volt. Ezekre az elképesztően bornírt vádaskodásokra egyszerűen reagálni sem érdemes. Mit hoz a hazugságok következő hulláma, azt mondják majd, hogy Szörényi Levente nem ért a zenéhez, Orbán Viktor a joghoz, a kerecsensólyom a repüléshez?

A hazugságok arcátlansága, légbőlkapottsága nyilvánvaló. A legérdekesebb kérdés ebben a helyzetben: miért hajlandó a józan ész minden határát átlépni a posztkommunista hazugsággépezet? Mi lehet vajon az oka annak, hogy a baller ötödik hadoszlop mára már a legelképesztőbb, legarcpirítóbb hazugságoktól sem riad vissza Schmitt Pállal szemben? Mit üzen számunkra ez a szűnni nem akaró ballib rikácsolás?

A válasz egyértelmű: azt, hogy mindennél jobban rettegnek attól a nemes egyszerűségtől, közvetlenségtől és mély humánumtól, amelyet az emberek embereként fellépő, végtelenül tisztességes Pali bácsi képvisel. Azt, hogy a ballibbant szemekben a becsület, a szálfaegyenes gerinc és a tántoríthatatlan hazafiság még a közvetlen kormányzati felelősséget nem hordozó posztokon sem engedhető meg országunkban.

Az Elnök személyében olyan emberről beszélünk, akit még a baloldali – bármit jelentsen is ez – érzésű emberek is bátran állíthatnának példaképül a fiatalabb nemzedék elé. Pali bácsi önerőből, kizárólag szorgalma, vasakarata, tehetsége révén futott be évtizedeken átívelő, színes és irigylésre méltó karriert. Támadói viszont pont emiatt gyűlölik: nem tudják elfogadni vallásos hitét, hazafiságát, mély emberségét; irritálja őket az ország érdekében kifejtett, évtizedes munkája. Elnöki tevékenységében még ellenségei, a talajvesztett balliberális kurzus szekértolói sem találnak semmilyen konkrét kifogásolnivalót – ezért van, hogy őt folyton személyében gyalázzák. Tudják, hogy a köztársasági elnök nem tettei révén játszik fontos szerepet a politikában, hanem elsősorban objektivitása, erkölcsi tekintélye, személyiségének ereje révén hat. Ezt kell hát lerombolniuk.

Schmitt Pál ugyanis elnöksége egész ideje alatt ember, mindenekelőtt magyar ember maradt. Kezdettől nem a sólyomi csűrés-csavarásból, a nemzeti kormány elleni áskálódásból, jogászi mellébeszélésből kívánt megélni, és természetesen a globalokommunista köröknek oly kedves Göncz Árpád-i, tőrőlmetszett liberálbolsevik értéknihilizmus is távol áll tőle. Pali bácsi olyan elnöke Magyarországnak, akinek elnöksége alatt az elnöki hivatal weboldalának kiemelt helyén a Himnusz, a Szózat és Szent István királyunk Intelmei olvashatók. Értjük már, miért törnek a vesztére a kozmopolita érdekkörök, miért kell bármi áron elvesznie?

Nos, egyszerűen azért, mert Schmitt Pál a tiszta magyar erkölcs és a józan ész képviselője. Megválasztása szög volt a csűrés-csavarásból, trükkösködésből, mellébeszélésből szőtt, posztkommunista jogászállam koporsójába, fontos lépés egy olyan rendszer megteremtése felé, amelyet a jogászok életidegen elméletei és a kifacsart filozófiák segítségével zsarnokoskodó ballib megmondóemberek helyett a ráció, a hazafiság és a józan igazságérzet irányítanak. Ne legyen kétségünk: Sólyom László bármikor talált volna érvet a törvények erdejében a multik megadóztatása vagy a számtalan ember igazságérzetét sértő, milliós végkielégítések visszavétele ellen. Elégszer láttuk, hogy a korrupt ballib politikusok által fabrikált jogszabályok szövevénye még a legfelháborítóbb gaztettek megtorlását is lehetetlenné teheti. A nemzeti ügyek kormánya és a kétharmados többséget élvező Fidesz-frakció karddal vágta szét ezeknek az érdekeknek a pókhálóját, és a legtisztább nemzeti érdekeket képviselő Schmitt Pál ennek a programnak egészen megválasztása óta nem az akadályaként, hanem a motorjaként tevékenykedik.

És pont ez az, amit a nemzetre a börtön árnyékában is rárontó liberálbolsevik munkásőrutódok nem tudnak megbocsátani neki.

Csak egy rövid bejegyzés, hogy az elmúlt hetek egyik legfontosabb eseményének alapvető tanulságai ne sikkadjanak el a héten is nyilván tovább folytatódó, sőt az őrületig fokozódó magyarellenes, liberálbolsevik hisztériában.

A tegnap tartott időközi választásokon a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség jelöltje a szavazatok közel 60%-át szerezte meg, még tovább növelve két héttel ezelőtti, már akkor is elsöprő fölényét. A hétvégén valódi választásra került sor, ezek a számok nem manipulatív statisztikusok boszorkányüstjéből kerültek elő, hanem maga a Magyar Nép tette le őket az asztalunkra.

Mondhatnánk azt is, hogy a számok önmagukért beszélnek, de mivel ismerjük, hogyan képes a gyurcsányi propaganda még a kétszerkettőt is félremagyarázni, hadd álljanak itt csak röviden az egyértelmű tanulságok:

1. Ha most lennének az általános választások, a Fidesz a képviselői helyek közel 90%-át szerezné meg a parlamentben.

2. A kormánynak a nemzeti együttműködésen és unortodox gazdasági szemléleten alapuló politikája a magyarság elsöprő többségének támogatását élvezi.

3. A Fidesz támogatottsága az elmúlt két hétben még jelentősen nőtt is, látni tehát, hogy az ország elleni spekulációs roham és leértékelési mizéria hatására a kétkedők is nagy számban a kormány mellé állnak. A magyar nép a 48-as, 56-os hősökhöz méltó bátorsággal nem hátrál meg, hanem összefog a gyarmatosító törekvések ellen. A választás eredménye erős üzenet a kormány számára, hogy a szabadságunkért vívott harcot folytatni kell, és sajátos észjárásunkról az úgynevezett „piac” nyomására sem szabad lemondanunk.

Reméljük, hogy a kormány és Orbán Viktor Miniszterelnök Úr megérti ezt az egyértelmű üzenetet.

Tekintsük picit át ezt a jelenlegi, drámainak mondott helyzetet, kedves olvasók. Nyolc év után a Fidesz-kormány emberfeletti erőfeszítéssel megállította az ország gazdasági mélyrepülését. Nőni kezdett a gazdaság, csökkenni a munkanélküliség, és sikerült megszabadulnunk államadósságunk egy nem jelentéktelen hányadától. Egy ideig úgy tetszett, végre szabad az út a nemzet felemelkedése előtt. Ahogy viszont várható volt, a szabadságot, a jólétet nem adják könnyen azok, akik eddig is megfosztottak minket tőle. Pár hete aktivizálták magukat azok, akik mindennél inkább érdekeltek országunk tönkretételében.

Olvasom az állítólagosan rettenetes gazdasági helyzetről szóló beszámolók sorát, figyelem, ahogy minden fórumon próbáljátok befeketíteni országunkat, a pusztító spekuláció céltáblájává tenni a nemzeti együttműködés rendszerét és a forintot, és nem tudom, a fejemhez kapjak-e inkább, vagy a pisztolyomhoz. Elvtársak, mielőtt nagyon elszalad veletek a ló... a hazaárulás még a legszebb gyurcsányista, bajnaista aranykorban is tényállás volt a btk.-ban, és szólok, hogy természetesen most is az. Ha esetleg sikerül Magyarországot tényleg komoly bajba keverni, az ügyészség és a bíróságok tudni fogják, mi a kötelességük. Addig pedig remélem, legalább néha rossz érzés lehet gátlástalan nemzetközi tőkemogulok, fináncoligarchák és főállású hazugsággyárosok beépített ügynökének lenni, kedves, államcsődről deliráló, állítólagos honfitársaim.

Amit látni kell: Magyarországon a nemzeti ügyek kormánya olyan strukturális reformokba kezdett bele, amelyek teljesen egyedülállóak a gyenge, teszetosza, szétesés szélén álló nyugati országokban. Hátat fordítottunk a spekulációnak és az értéknihilizmusnak, visszaemeltük őt megillető helyére a tisztességet, a családot és mindenekelőtt - botránykő ez sokak szemében - a munka becsületét. Egy új, erős világ alapjait fektettük le, és azt sem átallottuk kimondani, hogy a felemelkedőben lévő keleti nemzetekkel - Oroszországgal, Kínával, arab országokkal - is van értelme az együttműködésnek, nem kell mindig minden erőnkkel a halódó, önnön mocsarába fúló EU-ba kapaszkodnunk. Mindazok, akiknek ezek az intézkedések az érdekeit sértik - bankok, IMF, EU és egyéb liberálbolsevista, kozmopolita érdekkörök - most a cionista sajtóval az élen hazánk ellen fenekednek, mert rettegnek attól, hogy példánkat esetleg mások is követik.

Most az értelmesekhez szólok, az ötödik hadoszlop képviselői nyugodtan ugorják át, amit írok.

A negyvenhat év megszállás, diktatúra és az átmenet két zavaros évtizede után a magyar nép végre újra a saját kezébe vette sorsát. Szabadságharcunkat az egész világ szoros figyelemmel kíséri. Rajtunk áll vagy bukik, hogy példánkat sorban a többi ország is követi-e (ennek már vannak jelei), vagy a kontinensek sorban, velünk együtt, beletörődően visszahajtják a fejüket az internacionalista pénztőke igájába. Látnunk kell, hogy a fletóista érdekköröknek egyetlen cél lebeg a szeme előtt a mostani hazugsághadjárattal: visszaterelni hazánkat az IMF börtönébe.

Ez nem történhet meg. Nemcsak a gazdaságról, a szabadság szent ügyéről van szó.

Magyarország, mint egykor 1848-ban és 1956-ban, ma is példát mutat a rabságban sínylődő világnak. Mint régen, most is Magyarország veri az első szöget az elnyomás koporsójába; a harcot folytatni tehát közös kötelesség. Ha győzünk, mindenki tudni fogja, hogy a magyar nemzeti kormány és a kétharmados parlament itt Budapesten teremtették meg az új, szabad világ alapjait. Ha elbukunk, akkor újra a Haynauk és Bach Sándorok kora jön majd el.

Ebben a helyzetben egyetlen dolgot tehetünk. Mindnyájan, kicsik és nagyok egyszerű bloggertől egészen Orbán Viktorig, végezzük úgy a dolgunkat, hogy pár évtized múlva nyugodtan nézhessünk majd unokáink szemébe, amikor megkérdezik tőlünk, mit tettünk 2011-ben a magyar szabadságért.

Ismét szomorú feladat előtt állunk - de hát már csak ilyen ez a posztkommunista valóság, a győzelem, az önfeledt ünneplés napjainak az ellenzéki káoszbrigádok soros ármánya és aknamunkája vet véget. Ha valaki azt hitte, hogy az új Alaptörvény elfogadásával azonnal más élet kezdődik, az tévedett: a parlamentben még mindig aránytalan képviselettel rendelkező partizáncsapatok gondoskodnak arról, hogy egyetlen pillanatig se folyhasson nyugodt, békés építőmunka ebben az országban.

Kezdjük először a mostani történések hátterének áttekintésével - lássuk, hogyan sikerült a lelkiismeretlen bal- és jobboldali ellenzéknek egyesült erővel egy jelentéktelen konfliktust elmérgesítenie, hogyan igyekeznek a Nemzeti Együttműködés Rendszerének vesztére törő erők a cigányok helyzetének folyamatos javulását megtorpedózni, az eddigi eredményeket megkérdőjelezni, bemocskolni. A tények. Húsz éve egy kormány sem tett annyit a cigányság integrációja érdekében, mint az elmúlt egy évben a Fidesz. A nemzeti ügyek kormánya a családi pótlék iskolalátogatáshoz kötésétől kezdve az EU-s romastratégia kidolgozásán és az iskolakötelezettség korhatárának tervezett leszállításán keresztül a közmunka rendszerének átalakításáig számtalan bátor, hosszú távon ható intézkedést tett Magyarország e legsúlyosabb társadalmi problémájának rendezésére. Ugyanakkor a probléma rövid távú kezelése sem maradt el: Pintér Sándor a legszegényebb kistérségekben - közismert ígéretét betartva - jelentősen megerősítette a rendőrséget. Természetesen az elmúlt 20 év közbeszédét monopolizáló, a cigányság lecsúszásáért és a szélsőjobb felemelkedéséért egyaránt felelős liberálbolsevik véleményformáló körök, PC-lovagok és hivatásos antifasiszta bérrettegők nem nézhették tétlenül azt, hogy a Fidesz-kormány a válsággal bátran szembenézve, valódi és sikeres intézkedésekkel lásson neki a rendcsinálásnak. Látnunk kell, barátaim, hogy a hatalomba máig ezer csáppal kapaszkodó liberálkommunista konglomerátum semmiben sem érdekelt kevésbé, mint hogy a Fidesz hatékonyan kormányozza az országot, mert minden, a fentiekhez hasonlóan a problémák velejéig hatoló intézkedés csak az elmúlt 8 év látszatcselekvéseinek és katasztrófapolitikájának szédítő mélységét tárja fel a választók előtt.

Egy ilyen helyzetben a gyöngyöspatai helyzet elmérgesítését anyagilag is támogató Gyurcsány és köre, valamint a melléjük csapódott LMP-s régi-új elvtársak tehát kizárólag a válság elmélyítésében, a káosz elharapózásában érdekeltek. A sötétség erői, mint már annyiszor az elmúlt 100 év történelmében, ismét támadásba lendültek az ország ellen. A balliberális elit, ezúttal szentségtelen szövetségben a szélsőjobbal, ismét, már-már rutinszerűen, rárontott nemzetére. A magát demokratikusnak nevező ellenzék repertoárjába immár a terrorizmus is bekerült (lásd az antikommunista küzdelem egyik kevésbé ismert hősének, Máté T. Gyulának kiváló írását a témában!).

Saját politikai pecsenyéjük sütögetése érdekében sem a Jobbik, sem az SZDSZ-LMP nem riad vissza attól, hogy polgárháborús állapotokat szítsanak ebben a jobb sorsra érdemes kis községben, ahol régiós összehasonlításban a bűnözés amúgy rendkívül alacsony, és ahol cigányok és magyarok példás békességben éltek együtt egészen a közelmúltig. Az eredmény: 5 sebesült, megfélemlített emberek százai és felháborodott emberek milliói Magyarországon és a ballibbant médiagépezet által újfent félrevezetett Európában. Jól jegyezzük meg ezt a mostani esetet, és ne felejtsük el soha, kinek az üstjében rotyogott az a mérgező, bűzös főzet, amelyet most a 60 éves gyakorlattal rendelkező kommunista machinátorok az ország nyakába borítottak.

A vezényszóra masírozós, az erőszak eszkalációjában kéjjel tapicskoló szélsőjobbosok a szokott formájukat hozták. Tudjuk régóta, hogy ők a szegény sorsú emberek problémáit kizárólag vasalt bakanccsal és pitbullokkal szeretnék megoldani. Ez a pornós cicababákat, egyenruhafétis-megszállottakat és a parlamentben üvöltöző, fenyegetőző kocsmai verekedőket felvonultató, a B-közép kebeléből kiszakadt társulat több szót nem is igen érdemel, a kormány által villámgyorsan benyújtott Btk.-módosítások majd gondoskodnak róluk, két pofonnal zavarjuk haza őket; a megfélemlített embereket pedig jövő januártól pajzsként védi az új Alaptörvény, amely többek között az állam erőszakmonopóliumát is kimondja végre.

A számtalan színeváltozáson átment SZDSZ-LMP módszerei úgyszintén változatlanok. Nem elég az elmúlt 8 (20) év, nem elég, hogy mostanáig iparszerűen súlyosbították a cigányság helyzetét a probléma eltagadásával, PC-mellébeszéléssel és fasisztázással, most a tétet duplájára emelve már nemcsak a Fideszt, az egész országot igyekeznek lejáratni. Daniel Cohn-Bendit vajon mikor bukkan fel, hogy elmondja, mit kell gondolnunk a gyöngyöspatai cigányokról, különös tekintettel a 8 éves kisfiúkra? Mikor nyilatkozik az ügyben a TASZ, a Helsinki Bizottság és a nagy levélíró Heller Ágnes? A nép ellenségei, kedves barátaim, ugyanazt az untig ismert forgatókönyvet követik most is, mint mindig. A csillebérci, hónapokkal előre megszervezett nyaralást a fehérterror előli menekülésnek beállítva a liberális-szabadkőműves hazugság- és propagandagépezet már-már gyurcsányi mélységekbe süllyedt. Évtizedes rutin, áporodott, régi módszerek és elvtársak a parlamenti patkó bal oldalán: bizony nincsen semmi új a nap alatt.

A kormány, mint már annyiszor, nem tehet mást: az ellenzék ámokfutása után megkezdi a kármentést és az összeesküvés szálainak felgöngyölítését. A történtekben tisztázatlan az LMP kampányát pénzzel is támogató amerikai "üzletember", valamint a minden mocskos ügybe magát - pénzzel és hazugságokkal - beleártó Gyurcsány Ferenc szerepe, de a szélsőjobbos masírozók anyagi hátterét is homály fedi. Reméljük, az elkövetők egy cellában oszthatják majd meg egymással tapasztalataikat - de ha netán kiderülne, hogy egyetlen érdekkör vagy személy áll a ballib és szélsőjobbos uszítók mögött, legfeljebb beszélgetnek majd azokkal, akiket a Kopaszi-gát, Hunvald vagy a HM-es lakások ügyében ítélnek el.

Csak egy rövid bejegyzés mára. A mai napon, húsvét hétfőjén, pár perccel ezelőtt a köztársasági elnök úr aláírta Magyarország új Alaptörvényét. 2010. április 25.: forradalom Magyarországon a szavazófülkékben; 2011. április 25.: új Alaptörvényünk megszületésének, Magyarország feltámadásának ünnepe. Itt mindenki meghallgathatja a legilletékesebbtől, magától Orbán Viktor miniszterelnök úrtól, hogy mit is jelent a számunkra ez a nap. Ő természetesen sokkal találóbban és pontosabban jellemzi Alaptörvényünket, mint én tettem avatatlan szavaimmal az előző posztban. Az Alaptörvény pajzs, amely meg fogja védeni Magyarországot attól a rengeteg szenvedéstől és igazságtalanságtól, amelyen az elmúlt 8 év során keresztülmentünk. Úgy legyen, in aeternum!

Kedves barátaim, az országgyűlés ma elfogadta Magyarország új Alaptörvényét. Erről a történelmi jelentőségű napról a blogban is meg kell emlékeznünk.

Először az előzményekről. A választásokat követően az új, nemzeti többségű parlament úgy döntött, tiszteletben tartja a választók akaratát, és az ideiglenes, sztálinista alkotmány helyett, amely már régóta nem képes az ország működőképességét biztosítani, új Alaptörvényt alkot. A példátlan nemzeti konzultáció révén egymillió honfitársunk mondhatta el részletes véleményét az Alaptörvény legfontosabb, a több éves előkészítő viták során legnagyobb figyelmet kapott kérdéseiről. A kérdőíveket visszaküldők véleményét az Alkotmányozó Nemzetgyűlés messzemenőkig figyelembe vette, még a kormány egyik legfontosabb tervét, a gyerekek után járó szavazati jogot is ejtették a tervezetből, mert az emberek ezt az elképzelést nem támogatták. Azt hiszem, elmondhatjuk, hogy a nép és a politikai elit közti ilyen szoros együttműködésre talán nincs is más példa a világon. És az alkotmányt tető alá hozó kormány természetesen a konzultáción kívül is példátlan társadalmi támogatást tudhat maga mögött - ezért mondhatjuk el, hogy több mint 60 év után végre újra legitim alkotmánya született Magyarországnak, a mai napon.

A nagy nap két szempontból érdekes számunkra: milyen korszakot zár le? és milyennek veti meg az alapját? Ami az előbbi kérdést illeti: mindenki tudja, milyen korszak áll mögöttünk. A liberálbolsevik, moszkovita, brüsszelita szabadcsapatok nyolc éven át tartó dúlásának hatását, gazdasági és szellemi értelemben egyaránt, kizárólag a tatárjárás pusztító következményeihez hasonlíthatjuk. Az a munka, ami tavaly ilyenkor Orbán Viktor kormánya előtt állt, semmivel sem volt könnyebb, mint amivel IV. Béla nézett szembe az idegen martalócok távozása után. Nekünk is új életet kell kezdenünk a romokon, újra kell építeni mindent, amit ezek a földdel tettek egyenlővé - de nemcsak a régit kell helyreállítanunk: új utakat, új irányokat is kell keresnünk. Szent István és IV. Béla után napjainkban harmadik honalapításra volt tehát szükség. Örömmel jelenthetem, hogy bár a munka egy része még előttünk áll, az Orbán Viktor vezette Fidesz-kormány teljesítette legfontosabb feladatát, és lerakta Magyarország feltámadásának szilárd alapzatát. Az utókor hálával tekint majd reájuk, és ránk, mai magyarokra, akiknek példátlan összefogása a nemzet felmagasztosulásának e csodáját lehetővé tette. Húsz éve várunk erre a percre: a mai napon a végszavazással és az Alapító Atyák aláírásával megszületett az ország új Alaptörvénye. Van tehát ok az ünneplésre.

És nem csak a sztálinista alkotmányt, a liberálbolsevik garázdálkodás 8 évét és az átmenet két zavaros évtizedét hagyjuk ma magunk mögött. Ezer év történelmét zárja le a mai nap, hiszen az ezredforduló nem hozott igazi katarzist az országnak, a nagy átmenetre a fülkékben lezajlott forradalomig és a nemzeti együttműködés rendszerének megalapításáig várnunk kellett. A mai nappal zárult le végleg a magyar államiság első ezer éve, és hogy a következő ezer milyen lesz, az az új Alaptörvényen és természetesen Orbán Viktoron és csapatán múlik.

Hogy milyen korszak alapját veti meg a mai nap? Jósolni, a medve bőrére előre inni természetesen felesleges, az új Alaptörvény értékéről a következő évtizedek, évszázadok mondanak majd ítéletet. De ha a fiúk olyan jó munkát végeztek, mint ahogy a jelek szerint végeztek, akkor talán nem túlzás azt állítani, hogy utódaink egykor úgy gondolnak majd vissza a ma befejezett nagy műre, mint Werbőczy Tripartitumára vagy akár Szent István törvényeire, intelmeire gondoltak vissza az utánuk következők.

A jogi részleteket e blog keretein belül nincs lehetőség boncolgatni, de nem is lenne érdemes. A lényeg: új Alaptörvényünk - nemcsak magasztos bevezetője - valójában hitvallás, amely évszázadok tudását egyesítve arról beszél, hogyan akarnak és hogyan nem akarnak élni a magyarok a harmadik évezredben, és hogy mit gondolnak a megelőzőről. A végleges szöveg ismeretében elmondhatjuk: a nép közvetlen közreműködésével elkészült Alaptörvény kijelöli helyünket a világban és Európában, reményt és fogódzót nyújt a liberálbolsevik kurzus által a morális relativizmus mocsarába taszított honfitársainknak, szilárd erkölcsi, jogi és gazdasági alapot biztosít a további építkezéshez – rendkívüli tömörsége ellenére számtalan téren megveti az előttünk álló korszak alapját. Mert bizony (hiába tagadják egyesek) a nemzetnek joga van, hogy meghatározza saját életének kereteit, és vannak megkérdőjelezhetetlen, minden magyar által vállalható értékek akkor is, ha a magyar politikában ma sokak – az alkotmányozásban fontos szerepet vállaló Schmitt Pál köztársasági elnök szavaival – „tagadnak mindent, ami egységbe szólít, ami távlatos, ami fennkölt”. Szerencsére a magyarok a tavalyi, történelmi választások során újra összeszedték életerejüket, és végleges ítéletet mondtak ezek felett a nemzetellenes erők felett. Az értéktagadás, rombolás kórusát magunk mögött hagyva ma végre olyan Alaptörvényünk született, ami régi hiányok sorát pótolja: végképp és radikálisan szakít a kommunista múlttal, és büszkén vállalja dicső történelmünk nagy tetteit, a kereszténység, a család nemzetmegtartó erejét, a nemzeti együttműködés fontosságát. Az új Alaptörvény egyesíti a múltat a jövővel: visszahelyezi jogaiba Szent Koronánkat, de közben bátran kimondja azt a mostanáig botránykőszámba menő igazságot is, miszerint mindenki számít. Szinte gyógyíthatatlannak tűnő sebeket orvosol, amikor egy testben egyesíti a két lélek- és nemzetromboló bolsevik ármány, az 1920-as trianoni szerződés és a 2004-es, pusztító népszavazás által részekre szakított nemzetet. Az elveken, amelyekre az Alaptörvény felépült, nem fog az idő - és mi, a nemzeti oldal képviselői hisszük, hogy az Alaptörvény is megáll majd, mint kőszikla, amelyre az új Magyarország felépül.

De mielőtt újra nekivágunk a mindennapoknak és a további országépítés nehéz munkájának, a mai nap legyen csak az ünneplésé. Mától végre újra olyan országban élhetünk, ahol nem kell szégyellnünk magunkat, büszkén vállalhatjuk, hogy magyarok vagyunk. Végre felemelt fejjel élhetünk hazánkban. A mai végszavazás pillanatában a magyarság visszanyerte önbecsülését, történelmi tudatát, állami függetlenségét. Vigyázzunk, hogy többé senki ne vehesse el tőlünk.

Az alkotmányozás, a magyar állam újraalapításának lázában kevés szó esik manapság a gazdaságról, és arról, hogy mit tartogat vajon nekünk az ország felemelkedését szolgáló Széll Kálmán-terv. A magyar történelem talán legsúlyosabb gazdasági mélyrepülése, a Gyurcsány-Bajnai féle ámokfutás óta még egy év sem telt el - de talán még nem korai számbavennünk a magyar gazdaság feltámadására utaló jeleket. Ma már látni lehet, hogy minden fanyalgás, bérrettegés és a naaagy-naaagy tekintélyű közgazdászok (valójában baller ötödik hadoszlop) támadásai ellenére a Matolcsy-féle forradalmi gazdaságpolitika fényes sikert arat. Ellendrukkereinek, a megszorítás, osztogatás, inaktívak támogatása háromságában hivő liberálbolsevik katasztrófapolitikusoknak és lelkiismeretlen, szabotőr szekértolóiknak nem sikerült megtorpedózniuk a magyar gazdaságpolitika nagy fordulatát.

Az ortodox és unortodox módszereket alkalmazó gazdaságpolitikát ma már az egész világon másolják, tőlünk tanul Lengyelországtól Svájcon keresztül egészen Chiléig számtalan ország.

Persze vannak, akiknek fáj, hogy az ország visszanyerte függetlenségét. Orbán Viktor kiebrudalta az IMF-et, a nemzeti ügyek kormányának megalakulása óta itt nem diktál sem New York, sem Moszkva, sem Tel-Aviv. A beindulóban lévő gazdaságnak köszönhetően azon néhány szerencsés ország közé tartozunk Európában, akiknek volt erejük kivonni magukat az országot gyarmattá silányító versenyképességi paktum alól. Leráztuk tehát Brüsszel jármát, a megörökölt nehéz helyzet ellenére a gazdasági szabadságharcot megnyertük. Az egyszeri, nagyarányú adócsökkentés, amit a kommunisták körömszakadtáig elleneztek, beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A gazdaság növekszik, a magyar állampapírokat veszik, mint a cukrot, az export az egekben, a magyar állam csődkockázata viszont a mélyben van. A forint, amit a Gyurcsány-Veres-Simor-Bajnai kvartett egyesült erővel küldött a padlóra, nap mint nap új csúcsokat döntöget. Magyarország versenyképessége nagyságrendekkel javult egy év alatt. A mai magyar adórendszer a legkedvezőbbek, legegyszerűbbek egyike az egész világon. A kormány merész lépéssel megmentette a pénzemberek karmai közé dobott hatalmas nyugdíjpénzeket, és gátat vetett a további veszteségeknek. A nyugdíjtőzsdén forgatott pénzek visszakerültek a magyar emberekhez: a nyugdíjak ezzel biztosítva vannak, az időseknek nem kell aggódniuk megélhetésük miatt sem ma, sem a jövőben. Megoldódni látszik a lakáshitelesek nehéz helyzete; nőnek a hazánkba érkező külföldi beruházások; a magyar EU-elnökséget már a kritikusok is rendkívüli sikerként értékelik; a Széll Kálmán-terv bátor intézkedéseinek köszönhetően pedig meredeken csökkenő pályára áll az államadósság. Látszanak már a munkaerőpiac élénkülésének jelei, hamarosan megkezdődhet a kormány legfontosabb ígéretének teljesítése: a háromszázezer új munkahely létrehozása. A korábban az őszödi vitézt és munkásőr-egyenruhás elvtársait kórusban éljenző, a Fideszhez kezdettől ellenségesen viszonyuló nemzetközi piacok, elemzőcégek nem győzik méltatni a magyar gazdaság fényes kilátásait. Nem linkelek most cikkeket, a fentieknek utánanézhet bárki. A válság még el sem múlt, az ország felemelkedése még épp hogy csak megkezdődött, de mi már páriából bezzegország lettünk Kelet-Európában. A magyar emberek példátlan összefogása tette ezt a sikert lehetővé.

Nehéz lehet azt látni, elvtársak, hogy amit ti nyolc éven keresztül minden erővel próbáltatok lerohasztani, azt most Orbán Viktor csapata egy év kemény munkájával máris visszaállította a helyes pályára.

Ehhez nem kellett más, mint egy olyan párt és pártvezető, akinek van programja, van víziója, elképzelése a jövőről: aki a gyurcsányi teszetoszaság és reformblabla helyett tud is és mer is bátran cselekedni, felvágni rég elüszkösödött sebeket, megbolygatni a legkényesebb területeket is. És amit a kommunista megmondóemberek mindig lehetetlennek mondtak, a Fidesz most bebizonyította: ki lehet lépni a megszorítások ördögi köréből, nem igaz, hogy a politikusok hibáját mindig az emberekkel kell megfizettetni. A kisemberek további sanyargatása helyett a kormánynak a korábban szent tehénnek tekintett, semmilyen adót nem fizető multik és bankok megadóztatásával sikerült úrrá lennie a problémákon. És ami talán még ennél is fontosabb, a nemzeti ügyek kormányának eddigi egy éve megmutatta: olyan politika is lehet sikeres, ami nem köntörfalaz, hanem őszintén feltárja az emberek előtt az igazságot. Orbán Viktor a gyurcsányi hazugság, elkenés, mellébeszélés politikájával is szakítani tudott. Bátor politikájával a nyilvánvaló nehézségek ellenére a Fidesz nemcsak a nemzetközi piacok bizalmát szerezte meg, hanem a biztos pártválasztók körében is növelte fölényét az elmúlt egy évben: ha most lennének a választások, még a kétharmadnál is sokkal nagyobb arányban nyerne a polgári, nemzeti oldal.

Gondoljunk erre, kedves barátaim, amikor a nemtelen hazaárulók gajdolásával és áskálódásával szembesülünk nap mint nap. Lehet szaladgálni Brüsszelbe, siránkozni Berlinben, árulkodni Bécsben és telepumpálni szemenszedett hazugságokkal az egész médiát: ha a magyar gazdaság szekere továbbra is így robog, mint most, nem sok vizet fognak zavarni. Legfeljebb majd megtartjuk őket udvari bolondoknak.

Kevés igazán érdekes dolog történt ma ebben a szomorú magyar valóságban. Az, hogy a kommunisták minden eddiginél sötétebben és gátlástalanabbul ármánykodnak, igazán nem újság. Az, hogy aki többet akar, mint ami van - aki megpróbál a magyar ugar talajából pár szál dudvát kirángatni, netán felszántani az ugart, talán vetni is belé valamit, az a zavarosban halászó, provinciális, bornírt sötétség mindennél ádázabb támadását kénytelen elszenvedni, nem újság. Az, hogy egy hőst száz útonálló támad meg, nem újság. Nem újság, hogy a legjobb szándékot, a legragyogóbb tehetséget próbálják a legocsmányabb, legaljasabb szavakkal bemocskolni. Nem újság az, ami Meggyes Tamással történik.

Mi az, ami bűn ma Magyarországon? Bűn a kemény munka, a becsületesség, a szorgalom, a kikezdhetetlenség. Legalábbis sokan szeretnék, ha bűn lenne. Tétényi Éva egy ezek közül; a parlamentben az ellenzék szerepében tündöklő, sanda pillantású MSZP-s, LMP-s káderek mindegyike is egy ezek közül. Ha van ma az országban olyan, talán Lázár János mellett, akit a fáradságot nem ismerő szorgalom, a becsület és a szerénység példaképéül állíthatnánk a fiatalok, és természetesen a baloldalnak nevezett intervenciósok bűnbarlangokban tivornyázó, lezüllött, évtizedek óta morális fekete lyuk kellős közepén tanyázó képviselői elé, akkor Meggyes Tamás lehetne az. Ha valaki mindent megtett a városáért, ha valaki egyszer sem botlott el, ha valaki a legkisebb kompromisszumokat sem volt hajlandó megkötni, ha valaki tiszta elveiből egy jottányit sem engedett, akkor Meggyes Tamás volt az. Sikeres polgármestere volt egy sikeres, fényesen fejlődő, gyönyörű magyar városnak. El kellett buknia, és bukása óta is nap mint nap szenvednie kell a pellengéren, mert azok az emberalatti, sötét erők, amelyek a magyar politikában a mai parlamenti ellenzék pártjain keresztül képviseltetik magukat, nem tűrhették, hogy az ország láthassa: így is lehet. Becsülettel, szorgalommal, szakértelemmel? Nem, így nem lehet boldogulni abban a kifordult, torz világban, amit a hatalomba máig is ezer csáppal kapaszkodó liberálbolsevik mentalitás megálmodott, és amit jobbra érdemes országunk örök sorsának szánnak. A magyar társadalom legsötétebb, militáns alakulatai az alvilág minden gyűlöletét zúdítják Meggyes Tamásra, hogy csírájában fojtsák el ezt a szellemiséget, amit a város élén képviselt. A tiszta szándék mindig szálka ezeknek a szemében, barátaim. És sajnos ezen a helyzeten a választófülkékben lezajlott forradalom sem tudott gyökeresen változtatni. A nemzeti együttműködés rendszerét a kétharmados többség ellenére még mindig polipként fojtogatja a vörös szemű, fekete szívű kommunista rém, amely 60 éve szívja már nadályként a magyar társadalom életerejét, és még most sem, juszt sem ereszti.

Hogy ebben a helyzetben mit kell tennie a nemzeti kormánynak, annak kifejtése most meghaladná e poszt kereteit. Röviden: ha nem akarjuk, hogy a ma és a holnap Meggyes Tamásai a balliberális ármánykodás áldozatául essenek, a kormánynak meg kell ötszöröznie erőfeszítéseit a nemzetietlen, vörös színű, kádárista szellemiség kipurgálására, az oktatás, a kultúra, a sajtó az őszödista élcsapat kezéből való kiragadására, a magyar társadalom értékítéletét megrontó szellemek elűzésére.

Addig is, amíg a kormány ezt a nagy, hosszú éveket igénylő feladatot nem teljesíti, amíg az ádáz utóvédharcokat folytató partizán- és munkásőrutódok soros mocskolódásait hallgatjuk, ne feledjük: azok, akik „szeretgom” név alatt az Esztergom iránti szeretetről prédikálnak, valójában gyűlölik Esztergomot. De legalábbis nem törődnek vele úgy, mint a város barátja, Meggyes Tamás.

Elolvastam a legújabb cikket a Mandineren, és most egyszerűen csak örülök, hogy vannak még emberek ebben az országban, akiknek helyén van az eszük.

Összevágott felvétel, félremagyarázások, hazudozás, összefogás a fasiszták és a magát a haladás egyedüli letéteményesének tekintő baloldal között: volt itt minden az elmúlt két napban. Csak a józan ész hiányzott.

A teljes szöveget elolvasva bizony egyértelművé válik, hogy Lázár János soha nem szólt senkiről sértően, lenézően vagy arrogánsan. Sőt: a megélhetési politikusokat, a soha semmi hasznos munkát nem végző heréket ostorozza, az emberekről, még az egyszerű emberekről is a legnagyobb megértés, szeretet hangján beszél. Kevés szerényebb, alázatosabb politikus van ma a magyar közéletben, mint Lázár János. A szövegkörnyezet ismeretében semmi okunk feltételezni, hogy a Fidesz frakcióvezetője és Hódmezővásárhely polgármestere nem tiszteli a választóit, akik között nyilván sok szegény ember is akad, és ezek a mai Magyarországon bizony a Fidesztől és a keményen dolgozó, egy emberként több pozíciót is példásan ellátó Lázár Jánostól és társaitól várják sorsuk jobbra fordulását. Nem pedig a levitézlett, fosztogató, rongyos, éhező haddá züllött elvtársaktól, akik most ismét, mint mindig, lyukra futottak.