Kevés igazán érdekes dolog történt ma ebben a szomorú magyar valóságban. Az, hogy a kommunisták minden eddiginél sötétebben és gátlástalanabbul ármánykodnak, igazán nem újság. Az, hogy aki többet akar, mint ami van - aki megpróbál a magyar ugar talajából pár szál dudvát kirángatni, netán felszántani az ugart, talán vetni is belé valamit, az a zavarosban halászó, provinciális, bornírt sötétség mindennél ádázabb támadását kénytelen elszenvedni, nem újság. Az, hogy egy hőst száz útonálló támad meg, nem újság. Nem újság, hogy a legjobb szándékot, a legragyogóbb tehetséget próbálják a legocsmányabb, legaljasabb szavakkal bemocskolni. Nem újság az, ami Meggyes Tamással történik.
Mi az, ami bűn ma Magyarországon? Bűn a kemény munka, a becsületesség, a szorgalom, a kikezdhetetlenség. Legalábbis sokan szeretnék, ha bűn lenne. Tétényi Éva egy ezek közül; a parlamentben az ellenzék szerepében tündöklő, sanda pillantású MSZP-s, LMP-s káderek mindegyike is egy ezek közül. Ha van ma az országban olyan, talán Lázár János mellett, akit a fáradságot nem ismerő szorgalom, a becsület és a szerénység példaképéül állíthatnánk a fiatalok, és természetesen a baloldalnak nevezett intervenciósok bűnbarlangokban tivornyázó, lezüllött, évtizedek óta morális fekete lyuk kellős közepén tanyázó képviselői elé, akkor Meggyes Tamás lehetne az. Ha valaki mindent megtett a városáért, ha valaki egyszer sem botlott el, ha valaki a legkisebb kompromisszumokat sem volt hajlandó megkötni, ha valaki tiszta elveiből egy jottányit sem engedett, akkor Meggyes Tamás volt az. Sikeres polgármestere volt egy sikeres, fényesen fejlődő, gyönyörű magyar városnak. El kellett buknia, és bukása óta is nap mint nap szenvednie kell a pellengéren, mert azok az emberalatti, sötét erők, amelyek a magyar politikában a mai parlamenti ellenzék pártjain keresztül képviseltetik magukat, nem tűrhették, hogy az ország láthassa: így is lehet. Becsülettel, szorgalommal, szakértelemmel? Nem, így nem lehet boldogulni abban a kifordult, torz világban, amit a hatalomba máig is ezer csáppal kapaszkodó liberálbolsevik mentalitás megálmodott, és amit jobbra érdemes országunk örök sorsának szánnak. A magyar társadalom legsötétebb, militáns alakulatai az alvilág minden gyűlöletét zúdítják Meggyes Tamásra, hogy csírájában fojtsák el ezt a szellemiséget, amit a város élén képviselt. A tiszta szándék mindig szálka ezeknek a szemében, barátaim. És sajnos ezen a helyzeten a választófülkékben lezajlott forradalom sem tudott gyökeresen változtatni. A nemzeti együttműködés rendszerét a kétharmados többség ellenére még mindig polipként fojtogatja a vörös szemű, fekete szívű kommunista rém, amely 60 éve szívja már nadályként a magyar társadalom életerejét, és még most sem, juszt sem ereszti.
Hogy ebben a helyzetben mit kell tennie a nemzeti kormánynak, annak kifejtése most meghaladná e poszt kereteit. Röviden: ha nem akarjuk, hogy a ma és a holnap Meggyes Tamásai a balliberális ármánykodás áldozatául essenek, a kormánynak meg kell ötszöröznie erőfeszítéseit a nemzetietlen, vörös színű, kádárista szellemiség kipurgálására, az oktatás, a kultúra, a sajtó az őszödista élcsapat kezéből való kiragadására, a magyar társadalom értékítéletét megrontó szellemek elűzésére.
Addig is, amíg a kormány ezt a nagy, hosszú éveket igénylő feladatot nem teljesíti, amíg az ádáz utóvédharcokat folytató partizán- és munkásőrutódok soros mocskolódásait hallgatjuk, ne feledjük: azok, akik „szeretgom” név alatt az Esztergom iránti szeretetről prédikálnak, valójában gyűlölik Esztergomot. De legalábbis nem törődnek vele úgy, mint a város barátja, Meggyes Tamás.
