HTML

Troll hitvallás

Addig még nem kell a papot hívni, amíg vannak olyan blogok, mint ez.

Friss topikok

2012.01.17. 18:29 troll ellenpólus

El a kezekkel Schmitt Páltól!!!

Címkék: erkölcs újjászületés szent istván schmitt pál rágalom

Nem akartam azokról a méltatlan, lealacsonyító és a legsötétebb ork szellemiségről árulkodó vádakról szót ejteni itt a blogon, amelyekkel a ballib médiahorda beiktatása óta folyamatos ostrom alatt tartja a nemzet egységét megtestesítő köztársasági elnököt. Azt gondoltam, Magyarország köztiszteletben álló elnöke, az egyik legnépszerűbb magyar politikus a napi politika és a kisszerű rágalmak fölött áll, de a napokban a mocskolódás átlépett egy olyan határt, hogy már muszáj szót ejteni róla. Látnunk kell: minden téren elképesztő mélységbe szállt alá a ballib gyűlöletkampány színvonala a választófülkékben lezajlott forradalom óta, de ebben a most már napi rutinná vált hazugságcunamiban sincs sok ember, akire a kezdetektől olyan hisztérikus össztűz zúdult volna, mint a nemzeti oldal egyik legrokonszenvesebb, legemberközelibb tagjára, a legsikeresebb magyar politikusra: Schmitt Pálra.

Az Elnököt, mivel a napi politikában nem vesz részt, főleg személyében támadják. Nincs értelme minden ostoba vádra megfelelni. Amikor a gyűlölet vámszedőinek vádaskodását halljuk, gondoljunk csak arra: Pali bácsi intelligenciáját, tehetségét, kiváló felkészültségét azok kérdőjelezik meg, akik az elmúlt 60 év vitathatatlanul legtehetségesebb, legnagyobb formátumú magyar politikusától, Európa talán egyetlen igazi államférfiától, a Nemzeti Együttműködés Rendszerét megteremtő Orbán Viktortól is elvitatnak minden tehetséget.

Az untig ismert vádakról tehát nem is lenne értelme szót érteni, de a napokban a gyűlöletkampány újabb fázisába érkezett. A groteszk liberálbolsevista gondolkodás végső degenerációjaként a médiatúlsúlyukat gátlástalanul kihasználó balliberális véleményvezérek most egy olyan ember sporthoz, olimpiához való hozzáértését próbálják meg kétségbe vonni, aki kétszeres olimpiai bajnokként 20 évig volt a MOB vezetője, és aki közel 30 éve a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, amelynek éveken keresztül az alelnöke is volt. Ezekre az elképesztően bornírt vádaskodásokra egyszerűen reagálni sem érdemes. Mit hoz a hazugságok következő hulláma, azt mondják majd, hogy Szörényi Levente nem ért a zenéhez, Orbán Viktor a joghoz, a kerecsensólyom a repüléshez?

A hazugságok arcátlansága, légbőlkapottsága nyilvánvaló. A legérdekesebb kérdés ebben a helyzetben: miért hajlandó a józan ész minden határát átlépni a posztkommunista hazugsággépezet? Mi lehet vajon az oka annak, hogy a baller ötödik hadoszlop mára már a legelképesztőbb, legarcpirítóbb hazugságoktól sem riad vissza Schmitt Pállal szemben? Mit üzen számunkra ez a szűnni nem akaró ballib rikácsolás?

A válasz egyértelmű: azt, hogy mindennél jobban rettegnek attól a nemes egyszerűségtől, közvetlenségtől és mély humánumtól, amelyet az emberek embereként fellépő, végtelenül tisztességes Pali bácsi képvisel. Azt, hogy a ballibbant szemekben a becsület, a szálfaegyenes gerinc és a tántoríthatatlan hazafiság még a közvetlen kormányzati felelősséget nem hordozó posztokon sem engedhető meg országunkban.

Az Elnök személyében olyan emberről beszélünk, akit még a baloldali – bármit jelentsen is ez – érzésű emberek is bátran állíthatnának példaképül a fiatalabb nemzedék elé. Pali bácsi önerőből, kizárólag szorgalma, vasakarata, tehetsége révén futott be évtizedeken átívelő, színes és irigylésre méltó karriert. Támadói viszont pont emiatt gyűlölik: nem tudják elfogadni vallásos hitét, hazafiságát, mély emberségét; irritálja őket az ország érdekében kifejtett, évtizedes munkája. Elnöki tevékenységében még ellenségei, a talajvesztett balliberális kurzus szekértolói sem találnak semmilyen konkrét kifogásolnivalót – ezért van, hogy őt folyton személyében gyalázzák. Tudják, hogy a köztársasági elnök nem tettei révén játszik fontos szerepet a politikában, hanem elsősorban objektivitása, erkölcsi tekintélye, személyiségének ereje révén hat. Ezt kell hát lerombolniuk.

Schmitt Pál ugyanis elnöksége egész ideje alatt ember, mindenekelőtt magyar ember maradt. Kezdettől nem a sólyomi csűrés-csavarásból, a nemzeti kormány elleni áskálódásból, jogászi mellébeszélésből kívánt megélni, és természetesen a globalokommunista köröknek oly kedves Göncz Árpád-i, tőrőlmetszett liberálbolsevik értéknihilizmus is távol áll tőle. Pali bácsi olyan elnöke Magyarországnak, akinek elnöksége alatt az elnöki hivatal weboldalának kiemelt helyén a Himnusz, a Szózat és Szent István királyunk Intelmei olvashatók. Értjük már, miért törnek a vesztére a kozmopolita érdekkörök, miért kell bármi áron elvesznie?

Nos, egyszerűen azért, mert Schmitt Pál a tiszta magyar erkölcs és a józan ész képviselője. Megválasztása szög volt a csűrés-csavarásból, trükkösködésből, mellébeszélésből szőtt, posztkommunista jogászállam koporsójába, fontos lépés egy olyan rendszer megteremtése felé, amelyet a jogászok életidegen elméletei és a kifacsart filozófiák segítségével zsarnokoskodó ballib megmondóemberek helyett a ráció, a hazafiság és a józan igazságérzet irányítanak. Ne legyen kétségünk: Sólyom László bármikor talált volna érvet a törvények erdejében a multik megadóztatása vagy a számtalan ember igazságérzetét sértő, milliós végkielégítések visszavétele ellen. Elégszer láttuk, hogy a korrupt ballib politikusok által fabrikált jogszabályok szövevénye még a legfelháborítóbb gaztettek megtorlását is lehetetlenné teheti. A nemzeti ügyek kormánya és a kétharmados többséget élvező Fidesz-frakció karddal vágta szét ezeknek az érdekeknek a pókhálóját, és a legtisztább nemzeti érdekeket képviselő Schmitt Pál ennek a programnak egészen megválasztása óta nem az akadályaként, hanem a motorjaként tevékenykedik.

És pont ez az, amit a nemzetre a börtön árnyékában is rárontó liberálbolsevik munkásőrutódok nem tudnak megbocsátani neki.

302 komment · 4 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://trollhitvallas.blog.hu/api/trackback/id/tr802807517

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A parancsolatok 2012.01.18. 14:49:14

Jó másfél éve alig-alig hallgatom a közszolgálati rádiót. Ma reggel viszont készültem meghallgatni az országot, a nemzetet reprezentáló első emberünket. Élt bennem a halovány remény, hogy elhangzik egy tisztázó beismerés, és ezzel pontot is tesz a talá...

Trackback: Szórakoztató Valláskritika megosztotta 2012.01.18. 06:44:37

azt a blogbejegyzést, ahol ez a felirat a trackback-ként megjelenik. Tehát a közösségi oldal jelenlegi 30 ezer havi aktív olvasójához is eljut. Aki többet is tudni akar tudni az olvassa el ezt a rövid összefoglalót, vagy kattintson rá az oldalra: faceb...

Trackback: Világnézeti Érdekvédelem Magyarország 2012.01.18. 06:37:53

Valódi jogállamot! Elutasítjuk az egyházi államot és a többpárti diktatúrát. Csatlakozz mozgalmunkhoz ezen a közösségi oldalon.Világnézete van helyesen minden magyar állampolgárnak, és nem vallása. Így illene felmérni is. Hazánkban jelenleg elnyomot...

Trackback: Mennyire vagy fanatikus? 2012.01.17. 20:45:11

Ott leszel a kormánypárti tüntetésen? Bezúznál kirakatokat? Gyújtogatnál? Ölni tudnál Viktorért? Meghalnál a Fideszért? Mennyire vagy fanatizálható? Felvonultál május elsején az átkosban? Ne legyenek illúzióink. Kormány mellett tüntetni diktatúrákban...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

russzofil 2012.01.17. 20:24:47

Pali bácsi for president!

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.01.17. 20:29:01

ez a poszt is plágium, már 52-ben megírta a mi szeretett bástya efftársunk

serwer 2012.01.17. 20:29:13

Haragszom rád blogíró!
A fogalmatlan orbánista trolloknak igen nagy segítség, hogy az összes paneljük össze van szedve, mint egy szószedet.
:)

Rainbow_ 2012.01.17. 20:29:19

ez a a cikk egy vicc?
szerintem az!

érdekes, hogy elvakult fideszfanok mindig a bal- vagy a liberális oldalt vádolják gyűlöletkeltéssel olyan irományokban, melyekből az első szótól az utolsóig süt a gyűlölet.

Hullamosó Papagáj 2012.01.17. 20:30:14

eemúthatvanév!!4444!!4!4!!!!!!!!

dr yetee 69 2012.01.17. 20:31:24

Ecsém,kezeltesd magad!

tobias2 2012.01.17. 20:31:49

Ideje, hogy néhány halottat is feltámasszon, mert így nem lesz szentté avatva!!

Rainbow_ 2012.01.17. 20:32:39

Az nem gyűlölet beszéd, ha a tolvajról kimondjuk, hogy tolvaj...

Sőt ki kell mondani.

csárli hárper 2012.01.17. 20:33:11

"Az elmúlt 60 év vitathatatlanul legtehetségesebb, legnagyobb formátumú magyar politikusától, Európa talán egyetlen igazi államférfiától, a Nemzeti Együttműködés Rendszerét megteremtő Orbán Viktortól is elvitatnak minden tehetséget."

ezen besírtam :)

ősbölény 2012.01.17. 20:34:41

Köszi, ez igazán szellemes volt!

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2012.01.17. 20:35:05

aki tud olvasni az az utolsó mondat végi írásjelből láthatja,hogy nem kérdés,kijelentés!!
vélemény! érteni kell nem csak olvasni !!!

Link Elek 2012.01.17. 20:38:09

not sure trolling or just stupid

M&Ms (törölt) 2012.01.17. 20:39:31

Nekem ezt elolvasva két szó jutott eszembe:

1. irónia

2. modoros

drmc 2012.01.17. 20:43:04

Csatlakozom én is a liberálbolsevista lejáratókhoz.
Pali bá sportteljesítményéről csak annyit, hogy érdemes fellapozni az olimpiák történetét. Ez az ember úgy lett kétszeres olimpiai bajnok, hogy olimpián egy percet nem vívott. Örökös tartalékként, a csapat tagjaként kapta meg az aranyakat.

tonypek 2012.01.17. 20:43:16

Lendületes és hazafias írás,
akár OV szövegírója is lehetne :)

Mocca · http://manzardcafe.blog.hu/ 2012.01.17. 20:45:24

erre csúszik a gorog johurt... ;) ;) ;)

dbeata 2012.01.17. 20:47:26

Igazad is van barátom. A következő lépés ugye az lesz drága jó 84-es olimpiai részvétel megfúró Pali bátyánktól, hogy helyreigazítást kér, és ha kell, perel, ugye? Hisz ballib rágalomhadjárat az egész. Ha esetleg, véletlenül, neadjisten bebizonyosodna, hogy igaz a HVG állítása, akkor mit olvashatunk majd tőled? Jó, hogy menti a rendszer ezt a mucsai fröcsögést és hablatyolást, jó lesz majd visszanézni.:-)

Diox 2012.01.17. 20:50:50

"Egy kicsi mozgás mindenkinek kell, a karosszékből álljanak most fel ..."

nigel 2012.01.17. 20:53:10

Nem tudom eldönteni, hogy a poszt írója ironizál, vagy komolyan gondolja. Egyet biztosan kijelenthetek, hogy ez az írás PÁLGIUM!

netnepper 2012.01.17. 20:55:32

Értem a posztban megbúvó nem is annyira rejtett iróniát, ám a valódi kérdésre visszatérve nem értem, miért is volna ez támadás Schmitt Pál ellen. Ha Ő írta a doktorit, akkor ez egy kitűnő bizonyítási lehetőség a tehetsége és a szorgalma igazolására és csak megerősödve jöhet ki a dologból. Ha pedig nem Ő írta a doktoriját, akkor pedig az egész ügy jó kiinduló pont lehet a hazai diplomázási és doktorálási korrupciós rendszer felszámolására. Ha az elmúlt 30-40 év összes diplomamunkáját és doktoriját összeszednék és a lehetséges plágium területén sorra végig ellenőriznék őket, alighanem meglepő eredmények születnének. Mindjárt kiderülne, hogy nincs is olyan sok (valódi) diplomás és doktor az országban...

hackbard.celine 2012.01.17. 20:55:55

@drmc: „Azt az utasítást kaptam, hogy nem jöhetek le vesztesen a pástról. Ez akkoriban a még érvényben lévő kettős vereséget jelentette. Vitebski minden bizonnyal hasonló utasítást kapott, és az asszó kezdete után jó hat méterre megálltunk egymástól, szinte mozdulatlanul vártuk az idő múlását, nehogy valaki véletlenül megszúrhassa a másikat. A nézők viszont egyre türelmetlenebbek lettek, hiszen ezen a szovjet–magyar mérkőzésen vérre menő, igazi küzdelmet vártak. Mi azonban az erősödő füttykoncerttel sem törődtünk, tisztes távolban egymástól álltunk, vártuk az öt perces vívóidő leteltét. Végül mind a ketten eleget tettünk az utasításnak, kettős vereség után, számítva arra, hogy az utánunk következő nagyágyúk majd döntésre viszik a dolgot.”
Pali bá' 1968 csapat döntő első asszó.
Kemény küzdelem lehetett. :)

hackbard.celine 2012.01.17. 20:57:07

@dr.dbeata:
1984-ben Szófiában tárgyalt, amikor a MOB megszavazta, hogy a magyarok csatlakoznak a Los Angeles-i olimpia bojkottjához. „Tény, hogy a bojkottot egyes állításokkal ellentétben hál' istennek nem szavaztam meg, de ellenállónak sem lehet mondani ebben a fontos ügyben" - nyilatkozta.

adóhivatal 2012.01.17. 21:00:07

@drmc: "Ez az ember úgy lett kétszeres olimpiai bajnok, hogy olimpián egy percet nem vívott."
Ez így marhaság.
Schmitt élsportoló volt, ezt nem kéne vitatni, és az olimpiákon is vívott. Döntőben keveset, vagy semmit, arra nem emlékszem pontosan. Olimpián nem volt a legjobb, de világkupát nyert egyéniben is.
Az igazi mondat ez:"Azt, hogy a becsület, az egyenesség és a tántoríthatatlan hazafiság még a közvetlen kormányzati felelősséget nem hordozó posztokon sem engedhető meg országunkban" :):):):):)

dbeata 2012.01.17. 21:00:12

@hackbard.celine: Ő ilyen volt, ilyen és ilyen is marad. Ehhez mondjuk nem tudom, mekkora nárcizmus kell, hogy mindig és mindenkinek szimpatikus legyen, de ha neki ez jó....

pom pom 2012.01.17. 21:00:41

Kedves Doktroll Snitt pálesz !

szép két év felyeződik be... a nemzet legnagyobb és legsportosabb zemberének a karrierlye... ahogy Dr. Vajna mondaná: gyönyörű snitt volt a nemzet fele melkedésében...

a fides lemondattya. az álamfői utolsó álomása 731 dik napon fog eljőni, amikor is a két év +1nap meglesz Önnek...

nertársi üdvözlettel: Dr. Pom Pom

aki kelt a nemzet újra fővásrosában, annódomini 2012. fojó hó (latyak) 17-dikén

dukeekud 2012.01.17. 21:00:48

EGYETÉRTEK a cikkel, jól leírta a lényeget.
A magam részéről leszarom, hogy Schmitt Pál maga írta e doktoriját vagy sem. Van az az emberi nagyság, akinek emberi mivoltán, tekintélyén, még egy ilyen ügy sem csorbíthat. És Schmitt Pál ilyen, mint sportoló, mint köztársasági elnök, mint ember. Schmitt Pál személye érinthetetlen, kikezdhetetlen, mert Magyarországot képviseli, és Ő TÉNYLEG KÉPVISELI.

Faculty 2012.01.17. 21:01:10

lehet manapság is fideszesnek lenni meg minden... de ez azért súlyos. remélem komoly, mert viccnek durva lenne.

Dörmögő_Dömötör · http://montewehro.blog.hu/ 2012.01.17. 21:05:45

Bizonyára nem értem az írás humorát, s ezért azt mondom, hogy ilyen szart kár a kezdőoldalra kitenni.

Dr. Eric Cartman 2012.01.17. 21:06:01

És a karvajtőkének is ki lesz húzva a foga fehérje !!!

pom pom 2012.01.17. 21:06:23

@Dörmögő_Dömötör: mindig csak dörmöx? ne szójj ha nem vagy Dr.

nu pagagyí 2012.01.17. 21:09:51

Schmitt Pál (doktor) egy színtelen szagtalan gáznemű valami. Az emberi érzékszervek számára gyakorlatilag láthatatlan. Nem bástya ő, hanem hatalmas rés, melyen törvények százai zúdulnak át mindenféle sérülés nélkül. Létezéséről csak a fizetési papír fog tanúskodni az utókornak.

gnme 2012.01.17. 21:09:56

hee' szójatok mán a palyának, dobjon meg merlot-val, üres a korsóm

..de hónap is szaladjon ki borér' még a reggeli órákban, meg hozzon izét .. rágót! (..büdös a pofám reggel)

Nem Penny hajója 2012.01.17. 21:10:08

isteni poszt :DDD

Nem szabadna a szerzőnek ilyen kis blogocskában felőrölnie a tehetségét, amikor szarrá kereshetné magát a Magyar Hírlap/Magyar Nemzet/Heti Válasz publicistájaként. :)

Éljen soká a mi szeretett köztársasági elnökünk!!!
:)

Mérges 1234 2012.01.17. 21:10:22

Hát ez vagy ironia, vagy a "nemzeti oldala" teljesen megháborodott nem csak a vezír....

"mert Schmitt Pál a tiszta magyar erkölcs és a józan ész képviselője."

Az bassza meg a jó édesannyát ez a gerinctelen taokny....

Diox 2012.01.17. 21:12:15

Ha jól értem a Föld tulajdonképpen SP körül kering.
Még arra lennék kiváncsi, milyen jelzőkkel illetné a kedves bloggoló a vezénylő tábornok úr főméltóságát ...

Mérges 1234 2012.01.17. 21:12:45

@dukeekud:

He, hej.....

Képviseli???

Bizots 1984-ben is képviselte??? Ja igen az akkori hatalmat szolgálta ki.

Emberi nagysága nincs ennek a csigának.

Viszont érdekes látni, hogy a dörgölözéssel, milyen sokra vitte.... :D

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2012.01.17. 21:13:21

@Doubledecker: Ez irónia, csak nagyon gyenge, de legalább hosszú.

pom pom 2012.01.17. 21:15:24

"El a kezekkel Schmitt Páltól!"

felháborító gátlástalan posztoló !!!! gyalázat !

követelem kilyavítani !!!!! hejesen: Dr. Schmitt Pál

egyelőre a brüsszeliták és a bolgár komcsi maradvány titkosszolgálatnak nem sikerült a nemzet tollát meggyaláznia !!! egyelőre megvan neki a Dr. és meg is lesz ! hiába sápítoznak a coclibbek...

üdv Dr. Pom Pom Pom

Mérges 1234 2012.01.17. 21:16:11

@hackbard.celine:

Hát abben arövid leírásban is levizsgázott gyávaságból....

ÉS a legszebb, hogy ezt is leírta gegyfajrta erkölcsi győzelemként.

Ez az embver, úgy gerinctelen, hogy ő maga nem is tud róla....

nu pagagyí 2012.01.17. 21:16:24

Pali mindig a haza érdekét képviselte, ami mindig hajszálpontosan egybeesett saját érdekével. Vagy fordítva?

Diox 2012.01.17. 21:17:26

És különben is. Ki az ördög akart kézzel hozzányúlni?

mim 2012.01.17. 21:17:56

Nekem az Elnök Úr példaképem! Eddig gondban voltam, de tegnap amikor szóltak a HR-től, hogy a csatolt referenciák hamisak az önéletrajzomban, akkor megmondtam nekik a magamét: ők csak a saját ismerősüket akarják a helyemre juttatni és ha már felvettek, akkor így jártak. Mondtam, hogy olyan szégyentelen csürhék mint akik Pali bácsinak rontottak.
Úgy 50 ember előtt, mielőtt találkoztam a mai call girl-el. Még jó, hogy adtak előleget - ami tök normális ilyen frankó referenciákkal mint nekem.

Na holnap majd mégegyszer kiosztom őket, hátha nem tanultak belőle ezek protekciós szemetek.

vrdlm 2012.01.17. 21:18:26

Elkezdtem olvasni. Egyre komorabb lett a hangulatom, ahogy haladtam előre. Aztán az ötödik-hatodik mondat után rájöttem, hogy teljesen félreértettem az írást. És hangosan felröhögtem. Mert rájöttem, hogy ez egy vicc.

Kedves posztoló! Köszönöm ezeket a vidám perceket így, az egyébként komorú esti órákban. Nagy vagy.

nu pagagyí 2012.01.17. 21:19:38

@pom pom: A brüsszeliták (teccik) csempészték be a 180 oldalt Pali disszertációjába, a maradék 30 zseniális gondolatokat tartalmazó mellé. Csak azért, hogy lejárassák.

altimus 2012.01.17. 21:20:10

> Az Elnököt, mivel a napi politikában nem vesz részt

:) persze, hogy nem. az osszes aggalyos torvenyt akkuratusan visszakuldi megfontolasra a parlamentnek. az alkotmanyellenes torvenyeket nem irja ala ... kivaloan dolgozik.

**

pom pom 2012.01.17. 21:21:18

Meg kell védeni Dr. Schmitt Pált a nemzetrerontó gonosz erőktől: "nem engedjük, hogy a nemzetközi baloldal hazug vádakkal támadják Magyarországot"

akik pl ojat mondanának, hogy: a zálamfő az egy bika, azaz Bull Scmitt... azokat a vádakat vissza kell utasítani... a zálamfő a zemberek zembere aki minden reggel az érdekünkben Biblát olvas, és tárogatózik, plusz zongorázik és még tormázik is !

makjanos 2012.01.17. 21:21:39

Érdekes szöveg. Csak kissé távol áll a valóságtól. Kétségtelen Schmitt Pál ma hazánk legidőtállóbb politikusa. Mindent sikerült túlélnie úgy, hogy nemzeti elveiről csak azóta értesültünk, amióta a Fidesz oszlopos tagja. Azt nem tudjuk, hogy 1998-ban, mikor az MSZp-nél főpolgármester jelöltnek jelentkezett, ezek az elvek hol voltak, illetve nem tudjuk, hogy hol voltak a Kádár érában, amikor a teljes sportpályafutását követő időszakban vezető beosztásban dolgozott a szocialista sportért. Igaz a legnépszerűbb talán 32 ponttal, ami pont 30 ponttal alacsonyabb Göncz Árpád legrosszabb eredményénél, aki mellesleg 56 -os elítélt és igazi jogi doktor is. Az hogy már nem komcsi és nem ballib, vagyis rugalmasan sikerült elszakadnia ezektől az eszméktől, sőt már népnemzeti nagymagyar, még nem menti fel a plágium vádja alól, sőt a helyesírásán sem javít. A legkevesebb az lett volna, ha maga kéri a doktorija vizsgálatát és tisztázza magát egy olyan vád alól, amelyet 9 havi munka alapozott meg, ha igaz. Nem tette. És ezzel a gyanú árnyékát az arcára véste. Ettől függetlenül hazánk érdekében azt kívánom, hogy a vád ne legyen igaz. Ha igaz vád, el kell takarodnia a közéletből mindörökre.

homér 2012.01.17. 21:21:45

smitt pál nem vette a diplomáját. másolta. :)
a magyar erkölcs képviselője :) no igen, ilyen a fidesiszták erkölcse.

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.01.17. 21:21:51

A nép válasszon új köztársasági elnököt!

sasaliz 2012.01.17. 21:22:17

De hiszen lopott!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Engem biztos nem képvisel!!!!!

Hajdú Peter 2012.01.17. 21:22:59

Szerintem egyszeru az ugy megoldasa. Ha nem teljesen Schmitt Pál irta a doktorijat, akkor azt szepen bevalja. Es ha netan barmilyen szankciot vonna maga utan ugy, akkor bead egy kegyelmi kervenyt a koztarsasagi elnok hivatalahoz. Szerintem eleg sanszos, hogy megkapna kegyelmet. Igy akkor minden teljesen szabalyos es torvenyes lenne. Utanna mar senki nem szolhatna egy szot sem.

hackbard.celine 2012.01.17. 21:23:10

@pom pom: kisbötűvel dr. Schmitt, hiszen a TF szabályzata szerint kisdoktorira habitált. Kell itten nagyzolni kéremszépen?

Mike36 2012.01.17. 21:23:13

nagyszerű cikk
simán felvennének szövegírónak az állampárthoz

a sok barom meg elhitte hogy ez vérkomoly, vagy csak szimplán aszisztálnak? ha utóbbi, akkor jó csinálják ők is.

pom pom 2012.01.17. 21:24:20

Dr. Schmitt Pál a nemzett jelképe... mindenkit népvisel...

gyakrabban váltya a palotaőrséget mint a zalsógattyát...

Mike36 2012.01.17. 21:24:36

emberek szerintetek mit jelent az a szó, hogy troll?

gnme 2012.01.17. 21:25:44

@Schmitt Pálgium szerdán lemond, ez így korrekt!: legyen az elnök (az elnök mindig néger) Bodolai Bangyi!

..ha már a bort nem szereti, legalább a pálinkát.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.17. 21:25:45

Iróniának indult, de öngólt lőtt, mert a tartalom úgy nagyjából igaz.

pom pom 2012.01.17. 21:26:33

@hackbard.celine: MONDAT ELEJÉN VOLT !!!!!

szemét brüsszelita moszkovita nyujorkita stb !

a mondat elején nagy D. de szerintem a zemberek zemberének a nevében nagy betű így "Dr. schmitt palink" a nyerő !

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2012.01.17. 21:26:53

Riszpekt. Ez annyira jó, hogy ilyet még egy hivatalos fidesztroll se tudott volna írni. Azaz jobb, mint a valóság.

Asszem, ezt hívják művészetnek. Grat! :))

Mérges 1234 2012.01.17. 21:28:04

@Kara kán:

Ennyire még te sem lehetsz hülye.

A pali tényleg egy féreg, kiszolgálta az MSZMPt, a pártot.

Összelopott magának kb. 500 milliós vagyont, mindhárom lánya külföldön él, de nekünk az itthonmaradást nyomja.

Hát tényleg nincs nála undorítóbb féreg. Igazi mocsok komcsi.....

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2012.01.17. 21:28:04

@Kara kán: te meg rohadj meg, nagy-nagy szeretettel. Az is igaz, és még csak nem is ironikus.

pom pom 2012.01.17. 21:28:30

@Mike36: a doktroll? abból lesz aki dísz szertációt "szerez"

whoamiohmy 2012.01.17. 21:28:33

@pom pom: Ehh, ellőtted a poént, amit én akartam.

Úgyhogy csak annyit: +1.

2012.01.17. 21:28:52

Egy kicsit még pofodzanék a czikkejen, 'oszt mehetne az Mandinerbe.
Esztetetet a meggyőződést erősíti bennem dr.dbeata 2012.01.17. 20:47:26 hezaszólása, akinél pl az ottani kommentelőknél is gyakran tapasztalható olvasási-értelmezési bizonytalanság figyelhető meg, de inkább egészen félreérti, vagy dukeekud 2012.01.17. 21:00:48 aki viszont, vagy egy virtgli mandinerlakó, vagy már annyival előrébb tart ironizálásban a szerzőnél, hogy nagyon.

Nem Penny hajója 2012.01.17. 21:29:03

keresztény értékrend nemzeti ügyek kormánya támadás adócsökkentés Magyarország miniszterelnök növekedés adócsökkentés igazság állami zsidók hittel felemelkedése konzervatív spekulánsok önkéntes megvédjük nevetséges gyurcsányi Csányi független van rá európai példa nem ortodox főpap erősödik imára megújul Terv felelős családtámogatási emberek kulcsos jogrend bankbetétek eltőzsdézték támadnak

hackbard.celine 2012.01.17. 21:29:04

@Doubledecker: ha viszont máshogy nézed, a csapatgyőzelem érdekében állta a füttykoncertet és a megaláztatást.
Ez talán árnyalja a történetet:
"Következő meccsén, 3-1-es szovjet vezetésnél már nem ennyire óvatos és megfontolt, és legyőzte azt a Nyikancsikovot, aki az egyéni győztes Kulcsár Győzőt is megverte. Méltán büszke erre az asszóra, mert ő indította el a csapatot a fordítás felé, és 6-3-as győzelem lett a meccs vége."

gnme 2012.01.17. 21:29:44

@Doubledecker: legalább mindenki hülyének tartja, aki ránéz :-D

ennyit ér palyat a pénzével (szart)

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2012.01.17. 21:29:45

@Mike36: az a Mike36, szuahéliül. Vagy nem? Bantuul? Fasse tudja, keverem ezeket a kelet-afrikai nyelveket.

Link Elek 2012.01.17. 21:30:04

schmitt pal a magayr tortenelem legtehetsegesebb seggnyaloja.
Kadarnak, Antalnak, Hornak es Orbannak is kepes volt bizalmaba ferkozni

[megmondoember] 2012.01.17. 21:30:43

"Schmitt Pál személye érinthetetlen, kikezdhetetlen, mert Magyarországot képviseli, és Ő TÉNYLEG KÉPVISELI."
Így van. Pali bácsink tökéletesen szimbolizálja Magyarországot és a magyar mentalitást, értékrendszert. Mondhatni megtestesíti mindazt, amitől Magyarország az az ország lesz, ami: ahol az elvtelen és tehetségtelen emberek csalás (lásd lemásolt szakdolgozat) és kapcsolatok révén fontos pozíciókba juthatnak, ahol ezen emberek ezekben a pozíciókban a legalávalóbb dolgokhoz is boldogan nyújtanak minimum passzív, de sokszor aktív támogatást is (mert zsarolhatók fenti bűneikkel, és mert tudják, hogy tehetségük alapján sosem tölthetnék be vagy őrizhetnék meg az adott pozíciókat), és ahol még az átlagemberek hülyébbik része is felháborodik azon, amikor a fenti gyakorlat ellen valakik végre felszólalnak - nyilván azért, mert maguk is hasonló csalásoknak köszönhetően és hasonlóan mindenfajta vonatkozó tehetség és szorgalom hiányában jutottak azokba a pozícióba ahol vannak, és amelynek elvesztését félik (amúgy jogosan) akkor ha ez a fajta boldogulás az elfogadottból közmegvetés tárgyává válna.

Ezért kell kirúgni Pali bácsit a pcsába, és vele együtt ez egész eddig szar rendszert, hogy végre egy normális, európai Magyarország is felépülhessen. Ahol az ilyen tehetségtelen senkiházik, mint Pali bácsi és a posztoló csakis a képességeiknek megfelelő munkát kapnak. Valahol a csirkebelezés és a vécépucolás tengely mentén. De ott is csak felügyelettel.

hackbard.celine 2012.01.17. 21:31:29

@pom pom: a pekingita kimaradt? Már semmi tisztelet nincs ebben a világban???

pom pom 2012.01.17. 21:31:34

@Link Elek: dakota nyelven a bizalom nak hívod a seggjukat?

Mike36 2012.01.17. 21:31:58

@Kara kán: hát részvétem ha szerinted igaz. Úgy általában azok hiszik azt, akik Viktorunk seggében élnek, és még élvezik is. Van házioltárad is otthon?

pom pom 2012.01.17. 21:34:45

@hackbard.celine: te hüje vagyol ! nemzett ellenes !

a pekingi nép lenni barát ! viszont a TIBETITÁK !!! na azok...

a barátunk ellenesége az a... hm... az a abarátunk... elensége... akkkor az a mi ellenségünk....

a barátunk eleneségének az elensége... az meg... az meg... jaa MI vagyank... azt hiszem

Mike36 2012.01.17. 21:35:08

@[megmondoember]: no ezzel meg egyetértek. tombol a magyar ugar. nem lesz itt semmi előrelépés 100 év múlva se, csak a korrupt, uram-bátyámozás, saját zseb tömködése, és midnez mindeféle következmény nélkül

Kandabula 2012.01.17. 21:35:45

Érdekes, hogy "Schmitt Pál a tiszta magyar erkölcs és a józan ész képviselője." Érdekes a jelzős szerkezet is: "tiszta magyar erkölcs". Érdemes lenne elemezni, hogy a "magyar erkölcs" mit jelent, miben különbözik - mondjuk - az andorrai, vagy a lengyel erkölcstől? Az viszont igaz, hogy SP-nek megvan a józan esze. A magához való. Át is billentette minden politikai krízisen. Viszont forradalmárnak talán nem tekinthető.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2012.01.17. 21:35:47

@Mike36: van neki. Azt hiszed, viccelsz, és minden szavad igazzá lesz. Én már egy ideje ezt érzem, úgyhogy inkább nem fogalmazok feltételes módban: neked sem ajánlom.

Maradjunk trollok, abból nem lehet baj. :)

whoamiohmy 2012.01.17. 21:36:26

Egyébként a Fidesz trolloknak (mármint az igaziaknak, nem a posztolónak, neki csak jól áll a szerep, de nem gondolja komolyan) van egy nagyon fontos erkölcsi szerepe és társadalmi haszna.

Bizonyítják, hogy az összes összeesküvés-elmélet hülyeség. Ugyanis nem kell hatalmasságok összeesküvése ahhoz, hogy az emberiség kinyírja magát. Elég hülyék vagyunk ehhez magunk is. A Fidesz troll réteg rá az eleven példa.

Aki ma Magyarországon még mindig a Fideszt támogatja, az egyszerűen nem normális. És a helyzet az, hogy ŐK VANNAK TÖBBEN!!!

Summa summarum: a magyar embernek szántani is lehet a hátán, csak az a lényeg, hogy piros-fehér-zöld legyen az eke, avagy magyar seggbe magyar lófaszt. De azt hiszem, a legfrappánsabb megfogalmazás Zizi haveromtól jön: Jobb a fehér terror, mint a vörös.

Na, így gondolkodik az átlagember ma Magyarországon.

pom pom 2012.01.17. 21:38:20

@kovacsjancsYYYZZZ: trolltartóba kell vágni őket

Démonmac1 2012.01.17. 21:39:29

Meglepő, hogy sikerülhetett, az indexre bekerülni egy ilyen hátszéllel:
"ballib médiahorda"
viszont, fura módon van egy két jobbra húzó ismerősöm, mind azt mondta le kéne mondania:)

hackbard.celine 2012.01.17. 21:39:52

@pom pom: megyek keresek is izibe' egy pekingi pincsit és megetetem egy jó magyar pézsmapatkánnyal.
Hehe, ez legalább oda-vissza is érthető - ettől gyönyörű a magyar nyelv, amit az álamfő hitelesen védelmezendette vala.

Dub hadnagy 2012.01.17. 21:40:06

@Mike36: és szerinted mit jelent az ellenpólus?

auth.gabor · http://wiki.javaforum.hu/display/~auth.gabor 2012.01.17. 21:41:55

@russzofil: "Pali bácsi for president!"

Plagi bá' for president! :)

gnme 2012.01.17. 21:43:32

@auth.gabor: Adót a szélre! :-)))

(na B+, ..lehet palyának most tippet adtam, hónap izibe aláírja, .. hát már fingani sem lehet egy jót?)

Dub hadnagy 2012.01.17. 21:44:03

amúgy hibátlan az írás, esetleg ezt a részt egészíteném még ki: "Támadói viszont pont emiatt gyűlölik: nem tudják elfogadni hitét, hazafiságát, vallásosságát; irritálja őket az ország érdekében kifejtett, évtizedes munkája."

azzal, hogy a Magyar népművészet iránti elkötelezettségét (l. tárogató).

bgp 2012.01.17. 21:45:25

@kovacsjancsYYYZZZ: nem hiszem, hogy többen vannak én pl senkit sem ismerek személyesen aki fidesz fan.
Jobbikost ismerek többet is, de comingoutolt fideszbuzit nem.

Hajdú Peter 2012.01.17. 21:46:13

@kovacsjancsYYYZZZ: "Aki ma Magyarországon még mindig a Fideszt támogatja, az egyszerűen nem normális. "

Ez marhasag.
En peldaul teljesen, totalisan, abszolute, 100%-ban, tantorithatatlanul, mindenek felett, es barmi aron, a fideszt tamogatom, es megis teljes tok normalis ember vagyok.
(hihihi maris megdolt az elmeleted)

pom pom 2012.01.17. 21:47:10

@auth.gabor: Pálesz for president! a zemberek pál-esze !

@Démonmac1: mirrről mongyon leee??? mirről??? a dr.-ről?

amikor ártatalanul hurcollyák meg !!!!! bármikor csinálhatott volna 10 doktorit is... sőt PHD t meg mindent !!! csak miattad tüsténkedett a nemezett élén, ahol penge volt... a Te érdekedben drolgozik éjjelnappal!

ijenek miatt tartunk itt... mert becsemopésztek a csomagtartólyába egy kisgyereket attól mááá pedofíl??? na ugye!!!

és a baloldalon hányan lopták a címüket? pl. dr. Flettó? vagy Dr. horn? a független magyar értelmiségi csak azért mert politikus már szakmai tudományos munkát nem is szerezhet? mert rögtön gyannuss?

hát tudod mit értetek nem is érdemes dógozni... ha nem lenne a Túró Rudi barátom, már rég elmentem volna...

gnme 2012.01.17. 21:47:19

@Dub hadnagy: nem kell őt támadni :-) ... elég volt a pofáját nézni a legutóbbi index videóban.

Betámadja ő saját magát.

(van jó kötelem, nem kell palyat? hát pénzért,.. Krisztus sírját se őrizték ingyen)

pom pom 2012.01.17. 21:49:27

@Démonmac1: bocs hejesen: dr. Túró Rudolf

+ ne ete okoskoggy és vaddaskoggy !!! felálítunk egy bizottságot, akik majd nagyon kivizsgálják (hogy kik terjesztik ezt a rémeshírt! megj: a hvg lesz)

mindenkit megilet a zártatlanság vélelme. nemcsak a ballibsiket!

Revolutionist 2012.01.17. 21:50:02

Jópofa... de hosszúra sikerült, kb a feléig olvastam, aztán meguntam, néha el is mosolyodtam... 5 letes... csak így tovább. Enyéhn hasonló fílingem volt, mintha Belgát hallgatnék... további sok sikert!

ave 2012.01.17. 21:52:43

Ez gondolom ironia, ugye?
Mert ha komoly, akkor gaz.

nickelbolha 2012.01.17. 21:55:31

azért a csattanó elmaradt...

kamerasmobil 2012.01.17. 21:57:04

Tul kifinomultan fogalmazol. Tulsagosan osszetettek a mondatok. Sehol egy helyesirasi hiba vagy szoismetles. Es keves a konkret paranoid osszeeskuves-elmelet meg a zs es c betus szo is. Ha igazan jol akarod csinalni akkor hangolni kell meg a stilusodon... egyelore meg tulsagosan atjonnek a valodi jellemvonasaid.

Aztan hogy ez jo-e vagy sem az mas lapra tartozik ;)

erkanada (törölt) 2012.01.17. 21:59:07

Az hogy elsportolo volt nem extra erdem, hanem alapkovetelmeny. az orszagnak olyan elnok kell aki letett valamit az asztalra. Elete vegeig luxusban eltartja az allam es valljuk be olyan nagyon nem hiszem, hogy nehez fizikai munkat vegezne erte. Egyik, ha nem a legfontosabb feladata lenne, hogy egy ilyen helyzetet hatrakotott kezzel, becsukott szemmel kezeljen. Nem tunik tul profinak, partfuggetlenul...

Fragola 2012.01.17. 21:59:18

Az asszony agyon basztat hogy én meg egy szar nyelv vizsgát sem vagyok képes neki venni.

dr kíváncsivagyok 2012.01.17. 22:00:49

Végre egy olyan írás ,amit senki sem tud érdemben támadni a Fideszgyíkok ugyanis azt hiszik,...hogy valódi , a többiek meg értik a tréfát !

dr kíváncsivagyok 2012.01.17. 22:02:50

Várjatok csak ,..majd még kitalálják, hogy Plagi bá még szarni sem szokott,....mint Kim Dzsong Il....

gnme 2012.01.17. 22:03:06

@Fragola: anyósom a kórházba volt szakasszisztens ... egyszer bejött egy füstölt mandri

há' kézicsaúkolom .. hát itt téccik dógoznyi?? aprójé?

.. én izát árulok a' .. nem kell magának doktori, szerzek jó áron ín olly'at

háá'

meggyes alfonz 2012.01.17. 22:03:24

"az egyik legnépszerűbb magyar politikus" most éppen 37%-on áll. Árpi bácsi sosem volt 76% alatt.
Miről ír a posztoló?

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2012.01.17. 22:04:00

Schmitt Pált azon nyomban mondassa le Barrosot, Rompuyt és Obamát és vegye át mindhárom helyét! Ez a népakarat, minden népé és minden akarat! Az akarat diadala!

Csak így billenhet helyre az erő, melyet a sith-offshore lovagok a sötét mezőbe taszajtottak, illetve ahogy a prófécia is megírta négyezer évvel ezelőtt:

"És jöve vala ősz sváb embör, embörök emböre, vala harcnak mestere, kardnak forgatója, titkok tudója, mesterembör. És a népek lábánál meghunyászkodva remegnek, hogy a gaz ellen, melynek rontásira termett, légyen egyenlő az tarlóra vágott konkollyal kezének suhintása által."

Brix 2012.01.17. 22:04:39

Először azt hittem, ez egy ballib által írt karikatúra, mert annyira humoros volt!:) Amúgy a fidesznek lenne leginkább érdeke Schmitt Pál elmozdítása, kezd nekik egyre kényelmetlenebb lenni, és 2014 utánra is be akarják maguknak biztosítani a köztársasági elnököt

Diox 2012.01.17. 22:04:47

@kíváncsivagyok: "Várjatok csak ,..majd még kitalálják, hogy Plagi bá még szarni sem szokott,....mint Kim Dzsong Il...."
De szokott, csak mé melegében kinevezi őket valami minisztériumi tisztviselőnek ...

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.01.17. 22:05:29

Ha jól értem a cikk mondanivalóját, akkor szeretett Pali bácsink, mindannyiunk "Idegen Toll" törzsfőnöke régi motoros! ;)

gnme 2012.01.17. 22:08:46

@Kusics Iván:

Gaspar LeMarque szerepében: Simor András

Terry Benedict: Matolcsy György
Isabel Lahiri: Selmeczi Gabriella
Pincér a férfiklubban: Orbán Viktor

Mike36 2012.01.17. 22:09:46

@Humperdickk: tudod, nekem az a technikám, hogy kérdésnek álcázom a mondanivalóóm :D

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.01.17. 22:10:26

Tulajdonképp az egész cikk irónia.

Gratula:)

@kamerasmobil: Az azért nem jó, hogy helyesírási hiba meg szóismétlés, mert ha sok cikket írna így, akkor az épülne be a helyesírási, mondatfűzési szokásaiba. Próbáld csak ki magad, majd meglátod.

Mike36 2012.01.17. 22:11:14

@kovacsjancsYYYZZZ: így van, nem kell nekünk ehhez gonosz nyugat, tönkretesszük magunkat mi egyedül is, mi magunk

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.17. 22:11:37

@Doubledecker:
Nem tudom hol élnek a leányai, és azt sem tudtam, hogy 500M-ós vagyona van, de azt tudom, hogy végre segített lezárni ezt a kiba' 20 évet a rendszerváltás után. Ha az új alkotmányt nézem és a sarkalatos törvényeket, akkor azt mondom: semmi sem érdekel, se plágiumügy se semmi, a lényeg az, hogy új korszak kezdődött, és ez megér még 5 milliárdot is. Dollárban.
A mór megtette a kötelességét. Isten áldása rá ezért!

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2012.01.17. 22:12:13

Orbán Viktor kiáll a tömeg elé:
- Mi vagyok én nektek?
- Az apánk, üvölti a nép
- Mi az én feleségem nektek?
- Az anyánk, üvölti a nép
- Mik akartok ti lenni?
- ÁRVÁK! Üvölti a nép...

Vombatus Ursinus 2012.01.17. 22:13:54

A modorosban teljesen jól mutatna. Modor Tibi is megnyalná a billentyűzetét.

georgie58 2012.01.17. 22:16:17

@dukeekud: Igen, NAGY EMBER, akárcsak ovi, szijjártó, navracsicska, meg a vájárok, a balett táncosnők és a pékek is... ja és ne felejtkezzünk meg a szobafestőkről és a kalauzokról sem.
Agyatlan fidesz troll...

Környezettudatos 2012.01.17. 22:18:50

@Diox: "Egy kicsi mozgás mindenkinek kell, a karosszékből álljanak most fel ..."

Helyesbítenék:

"edj kici mózgáss mínden kinek kel a karószékböl áljanak most fell ..."

Kandabula 2012.01.17. 22:24:47

@Kara kán: remélem, hogy Te jól jártál. Utolsó mondatod viszont áthallásos: "A mór megtette kötelességét". Vagyis a mór már mehet. Isten áldásával...

bekov 2012.01.17. 22:24:53

"Mit hoz majd a hazugságok következő hulláma, azt mondják majd, hogy Szörényi Levente nem ért a zenéhez, Orbán Viktor a joghoz, a kerecsensólyom a repüléshez?"

vicces de orbán viktor tényleg nem ért a joghoz xDDD lerombolni azt viszont elég jól megy neki...

hackbard.celine 2012.01.17. 22:26:04

@Kara kán:
Hogyan nyerjünk OlimPIÁt? by Schmitt Pál, a nemzet sportoló mintaképe három liter sör után (a bónusz a doppingot elfedő tömény) :
"Nemere Zoli ugyan büszke volt spanyolnyelv-tudására, de biztosra vettem, hogy csak öt üveg sört akart rendelni, de mégis ötven lett belőle. Zoli azonban csak erősködött, ő ötvenet rendelt, hiszen legjobb barátjával csak meg kell ünnepelni ezt az olimpiai bajnokságot. Mi, akik - elsősorban B. Nagy Palival - a csapat „sportszerűbb” tagjai közé tartoztunk, úgy gondoltuk, hogy be kell szállnunk, közös teherviselést kell vállalnunk, mert abból ha a csapat két legjobbja 25-25 üveg sört leereszt a torkán a verseny előtt, semmi jó nem származhat. Így azután mi is hozzáláttunk az előttünk levő üvegek kiürítéséhez. Még a sör márkájára – Coronita – is emlékszem. S ha csak két és fél decis üvegek voltak is, de azért a lassan elfogyasztott, közel három liter sör alaposan megfeküdte a gyomromat. Forgott velem a világ"
Folytatás:
"Akkoriban a kávé, a koffein, még nem tartozott a tiltott szerek közé, így a hosszúra nyúlt küzdelem során feketével frissítettük, stimuláltuk magunkat, ellenfeleink fehér tablettákat rágcsáltak. Ám a szovjetek arra gyanakodtak, hogy a kávéban még alkohol is volt, annak hatásától vívtunk olyan bátran, vagányul, s doppingellenőrzést követeltek a versenybíróságtól. Erről értesülve azután, biztos, ami biztos, szegény Varjú Vilit hívtuk segítségül. Az eredményhirdetéskor már az emelvényre álltunk, amikor kérésünkre egy üveg ginnel jelent meg, s jó barátjának, Nemere Zolinak a torkán jó adagot leöntött belőle."
forrás:
www.mob.hu/engine.aspx?page=MOB_bajnokaink_olimpiai
IGEN, ez van fenn a Magyar Olimpiai Bizottság hivatalos honlapján!
Ja és Pali bá' szerintük közgazdász.

whoamiohmy 2012.01.17. 22:30:57

@bgp: A jobbikosok még rosszabbak. A Jobbik ideológiai és szerveződési szempontból pontosan ugyanaz, mint az NSDAP volt a németeknél a 30-as években.

Csak a bejárt pályában lesz különbség: az NSDAP a 20. század első felének legmodernebb, legtermelékenyebb, tudományosan és technikailag legfejlettebb országát vonta irányítása alá, és baszta szét jó 40 évre - plusz kiirtottak még kb. 70 millió embert szerte a világon mellé. A Jobbik Európa legimpotensebb országát fogja átvenni, aminek a gazdasági és technikai erejéből csak arra fogja futni, hogy Magyarország saját magát semmisítse meg. Kiindulva abból, hogy Hitler 1933-ban szerezte meg a teljhatalmat és 1945-ig kiirtott 70 millió embert, Magyarországon ha a Jobbik választást nyer 2014-ben, akkor kb. 2025-26-ra megszűnik a magyar nemzet létezni. A 21. század teljesen más játékszabályokkal rendelkezik, mint a 20., az előző század bűneit ez a század nem bocsátja meg.

A jobbikosok a fideszes trollok természetes fejlődésének következő lépcsőfokát jelentik. És igen, ők vannak többségben. Ezért fog a Jobbik 2014-ben választást nyerni, és ezért fog a magyar nemzet megszűnni létezni 2025-re. De nem kell aggódni: a világ jelenlegi 7 milliárd lakójából max. 1 milliárd fog maradni a század közepére, de jó esély van arra is, hogy a 21. század végére a homo sapiens kiirtja saját magát. Ez a legvalószínűbb.

Mérlegképes Tűznyelő 2012.01.17. 22:30:59

Jaj de jót röhögtem e (ri)poszton! :-D

nu pagagyí 2012.01.17. 22:31:06

A doktornak látszó Pali egyszemélyben testesíti meg a Fidesz kormányzás esszenciáját. Ahol egy volt pornóújság szerkesztő vigyáz a gyermekek erkölcsére, csihi-puhi filmek producere ápolja a magyar filmkultúrát. És persze itt van nekünk az összeadni nem tudó gazdasági miniszter.
Ebben a homályban egy Kósa Lajos vakító fénysugárként tud pulzálni.

Fragola 2012.01.17. 22:31:47

@gnme: Miért nem kaphatott Isten doktori címet?
Csak egyetlen egy dolgot publikált
2. Azt is héberül
3. Senkire nem tudott hivatkozni, aki alátámasztotta volna a tézist
4. Egyetlen közmegbecsülésnek örvendő újság sem hozta le a tézisét
5. Néhányan megkérdőjelezik, hogy egyáltalán ő írta-e?
6. Fogadjuk el, hogy mindent ő teremtett, de akkor azóta mit csinált?
7. Valahogy hiányzik belőle a képesség, hogy másokat megnyerjen
8. A tudományos világ kétli, hogy még egyszer sikerülhet ugyanez a kísérlet
9. Soha nem folyamodott engedélyért, hogy embereket használjon kísérleti nyúlnak
10. Amikor egy kísérlet nem sikerült, azzal próbálta titkolni, hogy elárasztotta a laboratóriumot
11. Amikor valamelyik kísérleti alany nem úgy viselkedett, ahogy a kísérlet megkívánta volna, egyszerűen kivonta őt a kísérletezendők sorából
12. Nagyon ritkán jelent meg az előadáson, mindig csak azt mondta: Olvassátok a jegyzeteket.
13. Néha volt úgy, hogy a fiát küldte az órára.
14. A két első diáknak azért nem írta alá az indexét, mert szerinte túl sokat tudtak
15. Összesen tíz dologhoz ragaszkodott, de ezek nem arattak nagy sikert a diákok között
16. Privát órákat nagyon ritkán tartott, de ha mégis azt általában valami hegy tetején
17. Semmi bizonyíték nincs arra nézve, hogy kollegáival tud együtt dolgozni

Mike36 2012.01.17. 22:32:46

@hackbard.celine: na erre aztán már tényleg nem mondanék semmit

rockseiaXLL · http://nemfasza.blog.hu/ 2012.01.17. 22:34:16

Kell a hely a viktornak, hogy fölfelé bukhasson.

Walter Hartwell White 2012.01.17. 22:37:26

Ez a poszt komoly vagy valami vicc?

hackbard.celine 2012.01.17. 22:39:59

@Mike36: azt is írja, hogy az ünneplés nem volt tiltva. Mi a gond? Jogszerű volt.

gytibor007 2012.01.17. 22:46:02

Ez is kurvajó' lett. Szétröhögtem magam. Gratula. :)

Doktor Kotász 2012.01.17. 22:51:14

Én ezt a harmadáig tudtam csak elolvasni, majd ugrottam az utolsó bekezdésre, de nem volt hozzá elég lelkierőm, és feladtam.

Így csak kérdezni tudok:

Ez valami paródiaoldal, mint a hírcsárda, vagy ez tényleg komolyan van gondolva?

Doktor Kotász 2012.01.17. 22:54:19

@¡Viva La Onda!: Én is csak ennyit tudtam kérdezni...

rozsdamentes arcél 2012.01.17. 22:54:32

A Demokratában ez simán vezércikk lenne, Bencsik András megnyalná mind a tíz ujját Orbán Viktornak.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.01.17. 22:57:19

@Doktor Kotász: bevallottan "troll"..

"tragedianak nezed? nezd legott komedianak, s mulattatni fog."

:-)

DR.version · http://m-12.blog.hu 2012.01.17. 22:58:26

magyar cirkusz ahol mindenki doktor lehet

Májking 2012.01.17. 23:00:42

Azon kéne gondolkodni, mi legyen Szijjártó Petya megérdemelt jutalma a bukás után.

Bulvárkacsa...

Májking 2012.01.17. 23:01:34

@Májking:

Naranccsal töltött bulvárkacsa...

pom pom 2012.01.17. 23:03:56

@hackbard.celine: ezt palizálom tőled...

dr. sitt pálesz disz szertációja: Az úlykori olim piáról...

@Májking: búvárkacsa ? az hungarikum?

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.17. 23:05:08

@Kandabula:
Nem vagy te buta ember, de abban tévedsz, hogy én személyesen anyagilag jól jártam volna. Igazából, amennyit én eddig tettem a nemzetért az megfizethetetlen, de nem várok el különösebb jutalmat. Majd Szent Péter beírja a mérlegkönyv jóváírásokat tartalmazó oldalára.

charlie sheen 2012.01.17. 23:12:29

@pom pom: A sanghajitákat ki ne felejtsd! :)

Leonce 2012.01.17. 23:13:07

Szerintem nem Schmitt Pál a röhejes, hanem a magukat tudósoknak, kutatóknak, FELELŐS értelmiségi elitnek képzelő , vélő egyetemi vezetőség: "megvizsgálják az ügyet"....hát ez olyan már mint egy rossz orosz mesefilm.
A vizsgálat egyszerű: össze kell vetni a két munkát.

Amidazophen 2012.01.17. 23:14:08

A nemzet gőzhajtású irógépe az elmúlt másfél esztendőben több, mint kétszázszor kanyaritotta oda a nevét az elérakott törvényekre.

Nos, ezt most még egyszer, de legutoljára kellene megtennie: amikor a Sándor palotában a kamerák kereszttüzében aláirja bocsánatkérő lemondó nyilatkozatát.

Májking 2012.01.17. 23:14:15

@pom pom:

A búvárkacsát tán még értettem is volna... A lényeg, hogy jól át kell sütni.
Ha valami hungarikum, akkor az a Pom Pom

dekol84 2012.01.17. 23:15:33

A rossz nyelvek szerint míg Kati mama meg a tévében ugrabugrált a három lyánnyal, addig pail bátyó kurvákat kúrogatott! Állítólag a mai napig szeret félrekettyinteni az öreg erkölcscsősz és heljesíróbajnok!

Ehhez képest a plágium már csak hab az ő nagy és erkölcsös életművének tortáján!

Hogy egy klasszikust idézzek: "Lófasz ennek a parasztnak a seggébe! De kettő, hogy a harmadik ki ne essen! Egy meg a szájába, hogy tudja mi van a seggében!"

dekol84 2012.01.17. 23:16:32

@rozsdamentes arcél: Ha még csak a zujját nyalná! De ott biza más testrészeken is elcsattan egy-egy nyelves!

dekol84 2012.01.17. 23:19:25

@Májking: A szíjjártót én mondjuk karóbahúzatnám a Vörösmarty téren, közvetlenül a zorbán máglyája mellett!

pom pom 2012.01.17. 23:25:49

@Májking: kérlek alássan kirájom! de kérlek csak szó@Leonce: líccs: Dr. Pom POm nak...

nem mindha adnék a címekre... de azért ami jár az jár és a tudod a zemberek... suttogni fognak, hogy biztos én is palizáltam...

pom pom 2012.01.17. 23:27:37

@Leonce: az előbb belekerültél egy nemzetiesch kommentbbe Dr. bocsika !

na... most te jösz:

a BIZTOTTSÁG taglyai komoj munkákat végeznek... a tiszteletdíj is megilleti őket... láccatra egyperc igen, de valójában élethosszig tanultak, hogy meg tudják mondani a bíz onyságot...

LevLev 2012.01.17. 23:27:40

Irígylem a szerző hosszú, mélyen benyalni tudó nyelvét! Arra az apróságra, hogy miért másolt, lopott, plagizált egy bolgár tudóstól Pali bá, na arra kéne válaszolni! Szépen fésült, hetente egyszer helyesen ír, mindent képes aláírni (lehet, hogy nem tudja elolvasni amit elé tesznek), DE ez nem válasz arra, hogy LOPOTT!

grésa 2012.01.17. 23:28:50

Maradjunk a blognál! Az Index eleget tett a médiatörvénynek, Szalay Annamáriának, a sokoldalú tájékoztatásnak! Annak az oldalnak, amelyiken a normális, jó érzékű olvasó csak sír, vagy nevet...

pom pom 2012.01.17. 23:29:28

@dekol84: "Ehhez képest a plágium már csak hab az ő nagy és erkölcsös életművének tortáján!"

és a fej-táján nincs tor-tája? tudod: fej-tor-potroch

pom pom 2012.01.17. 23:31:18

@LevLev: ezt mongyák a balliba médiák !!! de ártalmatlanság vélelme van ! már a római jógában is az volt és ez nem görög tempó !

majd a bíz ott ság kivizs gálya... na akkor megtuggyuk van e csontváz vagy nincs....

de addig : Dr. Smitt Pálesz

pneumónia 2012.01.17. 23:49:39

Ma Magyarországon TÖMEGEKNEK osztanak feleslegesen doktori címet!

Vicces ez a Palkós dolog, mert el tudom SIMÁN képzelni hogy ezentúl minden szakdolgozatot, de MIND kifogás nélkül kötelező lesz feltölteni a plágium ellenőrző programba!

Visítva fogok röhögni a siránkozó blogírások tucatján hogy 3. jára is visszadobták a szakdolgozatom jaj, erről is Bajnai miniszter elnök tehet (hopsz előre szaladtam?)

Lacdelo 2012.01.17. 23:56:44

Schmitt "Google Plagium" Pal MONDJON LE!
Magyarorszagot nem tudja ezentul hitelesen kepviselni mint "alamfo".

Ismerje be, hogy hibazott es mondjon le. Habar ahhoz gerinc kellene, ami a fideszes politikusoknak koztudottan nincs.

zum trucc 2012.01.17. 23:57:11

Rég nevettem ilyen felszabadultan. A cikk szinte zseniális. És ráadásul sehol egy stiláris vagy helyesírási hiba, vagy ügyetlenség.
Hej, ha Idegen Toll így tudna írni...

zum trucc 2012.01.18. 00:11:38

@LevLev: Persze hogy. Nehéz is nem írni róla szatírát. Hát a szerző írt, vicc az egész, keserű vicc.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.18. 00:26:20

Én már várom különben, hogy beinduljon a "plágium cunami".

Most mindenki rácuppant a politikusok szakdolgozataira, aztán majd derülnek ki sorban az érdekeségek.

Ha belegondolok, és is sok faszságot beleírtam annó a diplomamunkámba, amin ma már csak röhögök.

Veder1 2012.01.18. 00:28:10

Szééép. Csak az a szomorú, hogy pl. a mandineren kicsit tömörebben fogalmazva, de teljesen komoly hasonló hozzászólásokat lehet olvasni. Na ez gond.

Egyébként ütős a post.

is 2012.01.18. 00:31:28

helyesírási hibát vétettél: nem az emberek embere, hanem a Zembere Kembere, egyebekben könnyesre röhögtem magam: az agyatlanok tényleg komoly hittel adják elő ezt a zagyvaságot. javaslom azért, hogy valahová tegyél jól látható smileykat, nehogy téged is belevegyenek az agyatlanok közé, akik felületesen olvasnak, és nem veszik észre a humort.

lujo22 2012.01.18. 00:37:58

ez egy idézet, amelyik idevág: :DDD
"Te nullatényező, a komcsitömeggyilkosok nyugodtan élhetnek az nem zavar titeket, hanem rátámadtok egy magyar embewrre. Senkik vagytok , azok voltatok mindig."

gerdo 2012.01.18. 00:41:06

Haha, "naranccsal toltott buvarkacsa": fenomenalis!

"LEAVE PALIBA ALONE!!! HE IS A HUMAN!!!! "

röhögő 2012.01.18. 00:41:33

@Kara kán: "Igazából, amennyit én eddig tettem a nemzetért az megfizethetetlen," - Mi lenne az? Hadd tudjuk,te nemzet hőse?

pom pom 2012.01.18. 00:43:24

@rovidesz: ez csak anynit jelent hogy a zálamfő szerény... szerénység nertársak, szerénység...

@pneumónia: minden nemzeti magyarnak doktorit!!!! követ elek !

röhögő 2012.01.18. 00:48:59

@Kara kán: "Ha az új alkotmányt nézem és a sarkalatos törvényeket, akkor azt mondom: semmi sem érdekel, se plágiumügy se semmi, a lényeg az, hogy új korszak kezdődött" - no és tételesen mi ami jobb benne mint a régiben? *intem 1iket sem olvastad.

pom pom 2012.01.18. 00:55:48

@röhögő: csak a 731 dik napon (2év+1nap)... majd kuksizd meg. addig ügyvezető doktor marad... ő lesz addig a doktorok doktora...

zum trucc 2012.01.18. 01:02:30

@bogancs: nem lenne baj, ha faszság, merthát mi más is lehet egy "sporttárgyú" doktori, hanem az a baj, hogy lopott holmi. Mert, aki doktor akar lenni, az legalább valami saját baromságot legyen képes kiókumlálni. Igaz, ahhoz a cipőméretet meghaladó IQ kell.

Kandabula 2012.01.18. 01:08:15

@pom pom: mert megérdemli... Karakán sportember. Olimpiász. A +1nap: kellemes villalakás, autó, meg a jó ég tudja mifene. Te lemondanál? Eddig sem volt hülye, ezután se lesz.

zum trucc 2012.01.18. 01:10:34

@kovacsjancsYYYZZZ: ne szarj be, a Jobbik az 2500 főt tud Budapesten mozgósítani. Sok csalódott jobber fideszes fog rájuk szavazni, de alkalmatlanok kormányzásra, koalíciós partnernek, meg minden másra.
Valami zazrinyec a főnök, jó rasszistaként saját magát is utálnia kell. (A ZaZ-t értem, az volt a Zaporozsec, a világ legrosszabb autójának gyártója, de ki tudja, mi az a rinyec és milyen nyelven)?

Kandabula 2012.01.18. 01:11:46

@pom pom: hozzászólásomat megette az embargó.

lujo22 2012.01.18. 01:12:34

egy gyöngyszem, amit érdemes elolvasni! És nem mástól, mint Dr. Papp Lajos, szívsebésztől. Mert ha egy lúzer írja, de egy agysebész, attól fáj:
www.szmm.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=4429Ugye

Kandabula 2012.01.18. 01:13:01

@Kandabula: de nem, csak időzavar. Elnézést...

Kandabula 2012.01.18. 01:18:15

@lujo22: mindannyian agysebészek és doktorok vagyunk. Ez egy ilyen dolog.

Vizslah 2012.01.18. 01:38:11

bakker, most látom hogy már elsütötték ezt előttem :P

salamander 2012.01.18. 02:08:30

Azt kellene látnotok, hogy most már nem Schmitt Pálról van szó - jelen esetben, hanem a Magyar Köztársasági Elnöki intézményről. Az rothad, pusztul és fest egyre rosszabb képet közállapotainkról/rólunk. Hát nem elég, amit a külföldi és hazai „liberális barátaink” tesznek folyamatosan? A közjog - bár erről könyvtárnyi irodalom szól nem magánjog - mint tudjuk, s feltételezi a társadalmi összetartást. Azért szabályoz, s azért van, hogy a védett jogtárgyakon keresztül, hogy lehetőséget adjanak mindenki számára – annak a sok tahónak is akik itt írogatnak össze-vissza mindenféle f@szságot, írhassanak, tehessék amihez kedvük van (…).

Azoknak is látni kellene, akiknek a szájában kifehéredik és világítani kezd a negró azonnal, hogy nem mindenkinek jó ez így: ami itt folyik az nem más, mint a közjogi intézményrendszerünknek szétbomlasztása. Mindegy - már régen ki van kormányon.

Ha nem azt teszi, amit nagyurak mondanak, jön az ejnye, a seggre-pacsi, aztán a rúgás, majd a golyó vagy kitudja…

Igen Schmitt Pál kisdoktorija most a téma!
Holnap meg már nem lesz téma.
Ez alatt van min rágódni a sok buzi cirkuszra vágyó, de kenyeret sem kapó népnek - hát az ókorban is értelmesebb volt a tömeg, mint ma.

Pali bácsi is mondta "bazzeg" akkoriban mindenki másolgatott, dolgozgatott úgy, ahogy tudott. Pali Bácsit nem az eszéért szerettük régen, és ma sem az a legfőbb erénye. De ez nem von le emberünk értékéből. Az dobja rá az első követ, aki ebben a „TÖKÉLETESEK „ országában nem csinált semmi ökörséget - már ha egyáltalán igaz amit a szar lakájsajtó írogat.
Semmi gond nem volt a szerencsétlen Pali megválasztásáig, most azonban valami nem tetszik, s a GAZDA jelez a lakájsajtónak.

Élmény lenne, ha megkapargatnánk a sok jogtudós vegyész, katonai szakértő, tanár, tudományos kis- és nagydoktori munkáját nagy pénzt fektetve bele s beleláthatnánk néhány magát szépen feltornászó magas rangú ember „életművébe”. Még a végén kiderülne, hogy Lenin összes művét Krupszkaja írta szabadidejében, amíg férjura a leánykákat hajkurászta. (Na jó, ezt nem akartam, ne zokogjátok el magatokat.. bennem is van érzés!)

***

pom pom 2012.01.18. 02:10:33

@salamander: po:cs vagy

ad1) nekem nem szokásom csalni diplomákkal egyebekkel...

ad2) nem vagyok álamfő...

Mike36 2012.01.18. 02:20:12

@hackbard.celine: az, hogy igaza volt a ruszkiknak, hogy alkoholizáltak

fidesz = házmesterek pártja 2012.01.18. 02:21:58

Ez egy bajjer zsótti (alias Igazi Jószar(az)ilyen) paródia akart lenni vagy a troll komolyan gondolta mindezt? Olvasgatva a büfizéseit, ettől kitelik, hogy komolyan gondolta. Anyja meg gondolom, forog a sírjában.

Mike36 2012.01.18. 02:25:23

@salamander: ja értem, az a rossz aki kiborítja a bilit, nem az aki beleszart

salamander 2012.01.18. 02:28:07

@pom pom: Te is csak egy pöm pöm pöcske vagy :D

1. A csalást be kéne bizonyítani minden kétséget kizáróan!
2. Itt lényeg POM POM ki vagy te nemtom...!

A Sofia News Agency arról írt, hogy Schmitt Pál tagadja az őt ért vádakat. A Focus angol nyelvű bolgár hírügynökség is leközölte a történetet.
Nyugati sajtó

A német nyelvű sajtóban a Süddeutsche számolt be a plágiumbotrányról, de a Stern és DerFinanzer gazdasági lap is lehozta a hírt, akárcsak a Wiwo, az RP Online. A Focus Online "Magyarországnak is van egy Guttenbergje" címmel jelentette meg a hírt, és az NZZ online svájci lap is megírta, hogy plágiummal gyanúsítják a köztársasági elnököt.

Az Irish Times arról számolt be, hogy Schmitt Pál tagadja a vádakat. A Yahoo Newson is megjelent az AFP-től átvett hír. Az iafrica.com szintén hírül adta.

pom pom 2012.01.18. 02:30:02

@salamander: ahhoz képest már nem használta a két uccsó közlönyben (gyakorlatilag azonnal dobta) a dr. t ez a gerinctelen komcsi besúgó....

salamander 2012.01.18. 02:30:34

@Mike36:
Nem, úgy képzeld el, hogy sok száz milliárd bili van! Most pont a magyar biliket borogatják rendszeresen és fennhéjázóan.

Bezzeg a Francia vagy a Német bilivel óvatosak nem is beszélve az Amerikai bilikkel...

pom pom 2012.01.18. 02:33:59

(jan 13dikán) "A dolgozatot azonban se kikölcsönözni, se fénymásolni, se olvashatóan fotózni nem engedték, mivel a szerzői jogi törvény és a könyvtári szabályzatok tiltják a szerző engedélye nélküli többszörözést."

:)))))) szerzői jog... hisz ő szerezte...

ezt is a TEK foglalta le... pedig ez is lehetett volna egy álamfői álomás ahova a zemberek elzarándokolhatnak a smit ökör-örökséget megtekinteni...

index.hu/belfold/2012/01/17/schmitt_pal_beszel_a_doktori_disszertaciojarol/

salamander 2012.01.18. 02:35:40

@pom pom: Ez sem pontos, gyakorlatilag szinte soha nem használta a "dr"... előtagot a nevénél.
Hm.. nagyon régről ismerem Pali bácsit soha nem volt egy "nagy-arcú" gőgös alak... inkább amolyan igazi sportember benyomását kelti. (nem az agyával kereste a kenyeret na). Sok ilyen van. elmész szépen a TF-re és sok "ilyet" láthatsz: (Budapest 1142 Alkotás u. 44.)

***

gerdo 2012.01.18. 04:35:13

Na tunes innen salamander, itt mi most viccelodunk a sajat nymorunkon meg ezen nyomorult koztarsasagi elnok mimikrin. A sportember hasonlataidat is viheted magaddal, a postasunk is egy nagyon rendes ember de ha bejelenti holnap, hogy elnok akar lenni akkor korbe lesz rohogve.

Doktor Kotász 2012.01.18. 04:38:32

@is: "helyesírási hibát vétettél: nem az emberek embere, hanem a Zembere Kembere, egyebekben könnyesre röhögtem magam: az agyatlanok tényleg komoly hittel adják elő ezt a zagyvaságot. javaslom azért, hogy valahová tegyél jól látható smileykat, nehogy téged is belevegyenek az agyatlanok közé, akik felületesen olvasnak, és nem veszik észre a humort."

A Bayer Zsóti a Magyar Nemzetben rendszeresen irogat hasonlókat, és ugye Hörtévé is van, ahol élő szóban adják elő ezeket, szóval a fene sem tudhatja. Nekem is csak gyanús volt, meg a troll a blog nevében engedett némi következtetést, de ettől függetlenül bátorkodtam hüledezve kérdezni, hogy ez paródia vagy komolyan van gondolva az egész.

Egyébként az aktuális botrányra:

Egy diplománál nem feltétlenül gáz, ha valaki ollózik, mert ugye nem MTA-tagságért megy a körmölés, hanem egy oklevélért, ami lassan a lakosság felének van, tehát annyi kutatni való nincs az univerzumban, hogy mindenki saját meglátásokkal álljon elő, na de egy doktori címért, ami nem jogászi vagy orvosi, amivel bojtárnak, medikusnak lehet szegődni, ott , már legyen meg a saját kútfő.

Na jó, ha innen-onnan összeszedi, abban is van meló, ha esetleg más készíti neki, akkor a vagonrakodásért megdolgozott, amiből kifizeti a bérírót.

Na de vazzeg egy szolgai komplett fordítás, az elég durva már.

Persze, aki csapatban lett olimpikon úgy, hogy más küzdött meg az éremért, őt csak betolták, azután seggnyalási jutalomként beejtőernyőztették elvtársilag sportdiplomatának meg szállodaigazgatónak, és miniszterhelyetteskedett az átkosban, attól nem is lehet többet várni.

Közbiztonság Szilárd 2012.01.18. 05:29:32

Ez ugye viccblog?

Mert épeszű ember ennyi baromságot nemigen hord össze. Hacsak nem viccnek szánja.

preddy 2012.01.18. 05:31:18

Mindig ott kezdődnek a bajok, mikor valaki vagy valakik a tehetségükön felül nyújtózkodnak! Előbb vagy utóbb durrannak a kisgömbőcök...

igényes 2012.01.18. 05:55:21

Meg kell gyónia Plaginak!

Itt!

Megér egy misét: félmilliárdos sikkasztás a Győri Egyházmegyénél?
Az egyház egy önálló köztársaság, azt csinál, amit akar, legfeljebb a Jóisten kéri számon – így jellemezte a hazai állapotokat a Győri Egyházmegyei Hivatal volt számvevője, akit félmilliárdos sikkasztás vádjával állítottak kedden a bíróság elé.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.01.18. 05:56:49

Már másfél éve reménykedtek, hogy ezek csak viccelnek.

De nem.
Az echon pont ilyenek a hozzászólások.

Kozi73 2012.01.18. 06:09:49

"...köztiszteletben álló elnöke..."
Hol hallottad ezt, öcsém? Hát a fél ország csak röhög ezen a bohócon.

szszg 2012.01.18. 06:11:31

Ha asszony nem figyelmeztet, hogy ez egy vérfideszes blog, azt hittem volna, hogy az álamfő most kapott egy nagyot az arcába.

igényes 2012.01.18. 06:16:27

Smitt az alkotmányt is aláírta, de nem dolgozott érte semmit, talán csak annyit mondott a preambulum legyen magyarul.

A doktorijánál ez történt szintén. Legyen magyarul, majd aláírta.

dbeata 2012.01.18. 06:21:53

@lujo22: Jesszusom, belenéztem!
Amúgy a Gaia elméletet tényleg érdemes tanulmányozni, nem lila gőzös mélymagyar írta.

A középkorban úgy tudom, az arany volt az áldás a gazdaságunkra, nem feltétlen az élelmiszerkincs. Mindenesetre ezeket is pusztítjuk rendesen (hal áldás már nincs, mert leszabályoztattuk folyóinkat és ehhez még csak idegent se kellett hívni, már amennyiben gróf Széchenyi István nem idegen)

Aha. Szóval olajkitermelés vs. kemény munka. Hát nem tudom. A kínai vagy vietnami, esetleg indonéz gyerekek mesélhetnének nekünk valamit a kemény munkáról.

Amúgy nem tudom, mi lenne, ha minden nemzet így gondolkodna, ahogy ő sugallja, szeretné. Valószínűnek tartom, hogy már kipusztult volna az emberiség a háborúkban.

Trianon. Igen, ez nagy érvágás. De arról senki sem beszél, hogy Ausztria sokkal több területet vesztett a Saint-Germaine-i békeszerződés során. Ők miért nem állnak neki pampogni? Miért tudtak továbblépni, és mi miért nem?

Ah,igen, a bűnbak,az felel mindenért. A hitelért, a pénzhiányért.

Adófizetés = trauma? :D Hát igen, mikor már mindenből sarcot akarnak húzni (de sajna nem a kűfőddi karvalytőke, hanem az itthoni funkcionáriusok). Élnénk mi, de egyre kevésbé hagynak minket.

A parlagfű dologban félig igaza van. A parlagfű virágján megül a por, és ez a kettő (mármint a pollen+por) ez idézi elő állítólag a szénanáthát. A parlagfüvet immunerősítőnek is isszák.

A további bekezdésekről annyi a véleményem, hogy HITGYÜLI.

Marketingkommunikációban tanultuk, hogy a magasabb végzettségűeket jobban meg lehet fogni érzelmi alapon a reklámokkal, mint racionális érvekkel. Nekem ez az írás ezt bizonyítja.

dbeata 2012.01.18. 06:23:40

@Dr. simonmondja.: Ugye nem haragszol, hogy elpalgizáltam a titulusodat? :-)

spawn666 2012.01.18. 06:23:45

Ez nagyon szép írás a Pali bá megvédésére. Az írója volt már orvosnál ? Ennyire marha nem lehet valaki, vagy qva sok pénzt kapott érte?

kalandfereg 2012.01.18. 06:25:09

Olyankor is végtelenül tisztességes és egyenes magyar ember a Skicc Plagi, amikor röptében a legyet is, de főleg inkább unokája korabeli leányzókat? :D

Ha ez a poszt irónia, vagy provokáció, akkor bocsi, nem értettem a tréfát. :)

dbeata 2012.01.18. 06:25:28

@rovidesz: Te még sokra viheted, ezt jelenti. :-) Most akkor a lóvét is visszaadta?

kamerasmobil 2012.01.18. 06:39:01

@Schwere Gustav: Akkor szerinted en a magyar nyelvu munkahelyi levelezesben es a belso dokumentumok irasakor se hasznalok sok ekezetet meg irasjalet? :)

Persze olyankor sose szoktam a (kameras) mobilomrol irni...

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2012.01.18. 06:39:46

@TrueY:
Egy olyan ember, aki a Magyarországot képviseli és egy idegen haramia egyházi állam vezetőjének a kezét csókolgatja, milyen férfi és milyen gerince van? Egy kép többet mond ezer szónál. Nézzétek meg. Már ez elég lett volna eddig is a lemondatásához. A többi bűne már csak ráadás.

vilagnezet.blog.hu/2011/12/26/vilagnezeti_erdekvedelem_magyarorszag

raydo (törölt) 2012.01.18. 06:40:36

Nahát, ilyet?! Én meg azt hittem 180 oldal lopásáról van szó. :)

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2012.01.18. 06:48:41

@raydo: Egyébként már ez a kisebb részlet is eléggé egyértelmű, hogy a csalás és plagizálás gyanúja megáll és megalapozott. hvg.hu/document/SchmittPal.pdf

Cormorant 2012.01.18. 06:59:18

@pom pom: Pont ez a gond, hogy NEM ő, nem palika szerezte egyedül. Meg kell próbálni a bolgár kutató lányától engedélyt kérni, arra biztosan kiadják a disszertációt:)

röhögő 2012.01.18. 06:59:34

@spawn666: Az irónia szó jelentését keresd ki!

Tell Vilmos 2012.01.18. 07:13:32

Scmitt Pál(gium)nak mindenképpen vége van. ezentúl bármerre megy legyen az belföld vagy külföld, nevetség tárgya lesz.
A tét már nem az ő személye, hanem maga a köztársasági poszt tekintélyének megőrzése.

Tell Vilmos 2012.01.18. 07:14:41

jav: köztársaság elnöki poszt.

Cormorant 2012.01.18. 07:17:52

@salamander: Igazad van, be kell bizonyítani, addig az ártatlanság vélelme megilleti. DE!
Pont a palika tudná elejét venni a szóbeszédnek azzal, hogy konkrétumokkal megtűzdelt nyilatkozatot tesz. Sőt, hozzájárulását adhatná ahhoz, hogy a médiák hozzáférhessenek a disszertációjához.
Ehelyett az elnőki hivatalt dolgoztatva próbálja fals dumával megvédeni magát.
Naná, hogy elsőre azt mondta, hogy minden rendben van. Mindenki, aki hasonló módon bukik le, először tagad! Ez emberi -akarom mondani csigai- tulajdonság.
Elfelejted, hogy az eddigi bizonyítékokat MINDENKI elolvasta, akit érdekel, MINDENKI látja a nyilvánvalót és ezeket a tényeket palika meg sem próbálja cáfolni. Már közel egy hete megy a szerinted rágalomhadjárat és palika még mindig lapít.
A hivatal tekintélyét nem mi, EMBEREK romboljuk, hanem azok a CSIGÁK, akik még mindig kiállnak a főcsigáért és próbálják menteni a menthetetlent.
A franciák és németek -ahogy említetted- pedig naná, hogy ekéznek minket, mert lehet, sőt sajnos muszáj. Náluk az ilyen csiga nem marad pozícióban sokáig (a példákat mindenki ismeri) és remélem, hogy addig ekéznek minket -számomra ez külső segítség-, amíg az itteni csigák végre észbekapnak. Azt azért megnézem, hogy palika ettől kezdve mely külföldi országokba és mikor fog látogatni, valamint a visszhang is érdekel majd.
... és sajnos mi ezt megérdemeljük, amíg csigapalika az ország első embere.

Szabad Gábor 2012.01.18. 07:42:04

Egy fő méltóság nélkül

Debrecen egyetemének centenáriumára várják Schmitt Pált. Ki fog jönni?

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1433_egy_fo_meltosag_nelkul

fapuma 2012.01.18. 07:42:13

Attól tartok,hogy ez nem vicc. Ráadásul én már hallottam ezeket a dolgokat élőben is olyan ember szájából,akiről egészen odáig azt hittem,hogy teljesen normális.Tévedtem!

dbeata 2012.01.18. 07:44:19

@lujo22: Jut eszembe, az nem zavarta a szívsebészt, hogy pl. a parlagfű invazív növény (É-Amerikában őshonos), ennek okán azért egy kicsit utálhatná...:-)

Kutyuu 2012.01.18. 07:51:07

Vicces gyerek vagy te, vicces posztokkal :)))) Visszakerestem a posztjaidat, aki Meggyest védi, csak viccből teheti.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.01.18. 08:00:54

Ezeket te komolyan gondolod, amiket így most leírtál, kedves postíró?

"Az Elnök személyében olyan emberről beszélünk, akit még a baloldali – bármit jelentsen is ez – érzésű emberek is bátran állíthatnának példaképül a fiatalabb nemzedék elé."
Azaz így kéne lennie.
Gyakorlatilag akkor a mostani példaképünk már csak attól sem hiteles, hogy egyszerűen OV kiszolgálója. Ez máris elég lenne ahhoz, hogy megvetendő legyen.
A KE ugyanis elvileg függetlennek kéne, hogy legyen a mindenkori hatalomtól.

A másik.
A KE lehetőleg legyen művelt ember.
Nem azzal van bajom, hogy SP SPortoló, hanem hogy dr. létére nem tud hiba nélkül leírni egy mondatot.

Illetve egyáltalán plágiumvád. Igen, fura, hogy csak most bukkant elő a dolog, de ha már igaz - és bárki megláthatja, hogy mi van a dolgozatban - akkor illene lemondani.
Az meg, amit ma mondott a rádióban, hogy forrásként használta a bolgár anyagát, még gázabb, mert tudja mindenki, hogy másnak nem engednének meg több tíz oldalnyi "forrás" felhasználását.

Szóval ne már. Addig nekem semmi bajom nem volt ezzel az emberrel, amíg a MOB elnöke volt, amíg pozitív tevékenységet folytatott. De ez a politikai kurválkodás nem volt jó döntés.

A ballib sajtót amúgy én is elítélem, meg amúgy az egész magyar politika kb. egy óvoda szintjén van, de most ez a dolog betalált. Több ezer embert, akik saját maguk írták a diplomamunkájukat, doktorijukat, sért meg SP azzal, hogy nem gyakorol önvizsgálatot.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.01.18. 08:08:33

@ColT: Jah, hozzáfűzve, az, hogy kamu doktorival lehetett sokáig a MOB vezetője, nem jelent semmit. Ferike meg miniszterelnök volt, meg a Horn Gyula is. Aztán azok meg még nagyobb férgek.
Ha SP a MOB elnöke marad, senkit nem zavart volna.

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.01.18. 08:17:35

Aki nincs velünk, az ellenünk / az egész világ/!!

Követeljük:
- legyen 600,- ft a benzin
- nekünk 400,- ft-os euró kell!
- 5 nagydoktorit Schmitt copy Pálnak!
- Kétmilliós fizetést és karcmentes autókat a képviselőknek!
- a Felcsút kerüljön az első osztályba!

- Európa szeret minket, mi is szeressük üket!

- Csak 30 évente választásokat és felcsúti kötődésű, sose dolgozott, többször bukott, 150 cm mély, focista agyú, O. V. monogrammú jelölt lehet m.elnök!
- Hazudj még nagyobbakat Szargyártó Péter!
- Legyen mindenki seggszájú a fideszben!

- 20 év alatt közrendőrből milliárdos, kedvezményes nyugdíjjal, Pintér Sándor féle életpályamodellt mindenkinek!

- minden kisdoktorinak Schmitt Pálgium legyen a törzsanyaga

- Bájer Zsót a te anyád!
- Pataki Attila dáridóénekesnek Kazinczy díjat és sikeres érettségit!
- Orbán-Matolcsynál magasabb GDP növekedést!
- Tereljük a fideszes politikusokat a munka világába!

Quendel Gáspár 2012.01.18. 08:19:08

Kedves posztíró a poszt címe helyesen: "El a nyelveddel Schmitt Páltól!!!"

And37 2012.01.18. 08:25:31

"most egy olyan ember sporthoz, olimpiához való hozzáértését próbálják meg kétségbe vonni"

Zseniális, tényleg így csinálják a nagyok, amivel probléma van, arról gyorsan átterelni valami sokkal súlyosabb, támadhatatlan dologra. :)

Tavaly ilyenkor amikor az EU-s balpékek kritizálták a médiatörvényt, "Európa talán egyetlen igazi államférfia" azonnal kikérte magának a Magyarország elleni támadást.

Köszi a cikket, akár irónia, akár nem. :)

tede 2012.01.18. 08:31:40

A balliberális körök retardált embernek akarják beállítani a köztársasági elnököt. Az igazi baj ezzel, hogy a demokratikus funkciókat és intézményeket támadnak igazi indok nélkül egyébként, mert például a Schmitt pontosan, hogy konfliktuskerülő, inkább amolyan kellemes társasági embernek tűnik. Szerintem pont, hogy teljesen jó köztársasági elnök.

A vicc egyébként az, hogy azok akik a doktoriját most vizslatják és ezzel támadják szinte kizárólag olyan emberek, akiknek szemernyi esélyük nem lenne egy doktori dolgozat megírására. Megírni nem tudnának egy doktorit, de kritizálás az nagyon megy.

notib 2012.01.18. 08:38:10

Teollellenpolus:

szenzációs írás, csak egy baj van vele, hogy szegény Schmitt Pali, szó szerint fogja venni, és elhiszi, mert el akarja hinni....

a trollok meg abszolút elhiszik, mától, hivatkozási alap lesz náluk..

Laarson 2012.01.18. 08:40:28

Én ezt nem értem egy egyetemen megengednek ilyet hogy át lehet venni 150 oldalnyi értekezést azzal a megjelöléssel hogy az törzsanyag? És az mit jelent hogy a bolgár lányát rosszul kérdezték? Nem volt elég bő a kérdés tárgya amire a bolgár lánya már nem képes negálni? Sp valóban egy magyar politikus ez az egy dolog kijelenthető.

Diox 2012.01.18. 08:53:03

@tede: Szerintem SP személye támadás a Köztársasági elnök intézménye ellen. Kellemes elnök? A kormánynak mindenképp, de a zembereknek?

notib 2012.01.18. 08:55:12

@tede:

az igazi vicc az, az hogy valódi doktori
dolgozatot nagyon kevesen tudtak és tudnak írni, még a doktorok közül is, a benyújtott doktori dolgozatok 98 %-a innen-onnan összeollózott szemét, jobb esetben a forrásanyag korrekt megjelölésével....

ráadásul Schmitt Pali, ha nem lett volna olimpiai bajnok, az életben nem végezte volna el az egyetemet, már a helyesírási képessége alapján sem, mely nem éri el egy átlagos 5. általános iskolás szintjét....

csak, hogy szemléltessem a helyzetet, a fiatalabbak kedvéért elmondom, hogy a budapesti Universiade után, a magyar győztesek diplomát kaptak, anélkül, hogy a tanulmányaikat elvégezték volna, az Universiadén is úgy indultak, hogy az indulás érdekében beiratkoztak !!!!, nem felvételiztek a tanintézménybe !!!

bizony voltak ilyenek, és ráadásul, egy párt által kiemelten támogatott kádert nem lehetett megbuktatni, az a tanár, aki ezt megtette, az állásával játszott...

tudom, hogy a maiaknak ez hihetetlen, de így működött a rendszer, megbízható, saját klientúra kialakítása mindenáron....

szegény Pali erről nem tehet, csak mint mások, Ő is kihasználta a lehetőségeket, ennek az "eredményét" még most is szívjuk....

bizony, bizony nem mese ez gyermek, ez az igazai való világ....

popocatepetl 2012.01.18. 08:57:43

@dekol84: Más "rossz nyelvek" szerint pedig Anyádat ugyanaz a családi nagybácsi kúrogatta, aki késöbb a Hugodat és nemrég a Lányodat is megpipáztatta. Népszerű öregúr lehet - a "rossz nyelvek" szerint. A feleséged nem pippantotta le néha? A "rossz nyelvek" szerint elég szarul szopik az asszonyod, hiába gyakorolt férfifélék tucatjain - de szigorúan csak a "rossz nyelvek" szerint.

Netuddki. 2012.01.18. 09:01:12

Moderátor! Mit keres ez a nyíltan provokálásra született trágya a címlapon?

opati666 2012.01.18. 09:05:10

Ki hallotta a ma reggeli rádióinterjút? SP minden kétséget eloszlatott nyilatkozatával, mi szerint MINDEN A LEGNAGYOBB RENDBEN VAN, SZÓ SINCS PLÁGIUMRÓL. Persze ezt nem így mondta, de a mondandója lényege ez volt. Megnyugodtam... vagy nem?

Long R3 IGF-1 2012.01.18. 09:14:15

"Őőőő, hát, őőő, nézzük meg! Először is ugye, itt a plágium szót használják, amit én nem szívesen használok, különösen a saját dolgozatommal kapcsolatban, de azért amennyiben egy szó nincs definiálva, akkor meg kell nézni a magyar értelmező kéziszótárt, már pedig az úgy, úgy, a aaa plágium szó jelentése: szellemi termék eltulajdonítása. Abban az esetben, tehát ugye, ha egy tanulmány a bibliográfiájában, amit én is csináltam, a hivatkozások között szerepeltet egy művet felhasznált irodalomként, akkor ez a, úgy nevezett szellemi eltulajdonítás fogalma ez kizárt és továbbá nincs értelme."

Nincs Pali bátyám, nincs értelme. Vagyis, ha bemásolom a disszertációmba Einstein általános relativitáselméletét, de hivatkozok a szerzőre, akkor én is kaphatok fizika tudományok doktora címet. Szerinted, Pali bátyám.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.01.18. 09:17:15

áááááááááááááááááááá...mijez????????
MArgit..nooooooooormáááááááálisssssssss???????????

Diox 2012.01.18. 09:19:29

@batgirl: egy droll-blog, semmi más ...

Deviáns szinglibolsilibsibibsi 2012.01.18. 09:19:33

@popocatepetl: Felesleges durvaság vót e! Mindenki tudja, hogy azok, akik ismernek valakit, aki hallott valakiről, aki úgy tudja; a rossz nyelvek; a brit tudósok, és a komoly, géppel írott névtelen levelek sosem hazudnak. E.

Long R3 IGF-1 2012.01.18. 09:21:00

Ez Dr Schmitt-Georgijev Pákó nyilatkozata a magyar rádióban.
Itt lehet meghallgatni (7.30-kor kezdődött):
http://hangtar.radio.hu/kossuth#!#2012-01-18

safranek 2012.01.18. 09:22:19

Nos, idézni lehet egy doktori dolgozatban, lehet használni mások kutatási eredményeit. Az ARÁNY viszont nem mindegy. Egy doktorinak alapvetően (>70%) a doktorandusz saját kutatásaira, véleményére kell alapulnia.
Ha igaz az, hogy 180/215 az arány, akkor ez baj! Akkor is, ha át van dolgozva némileg.
A bírálók nem tudják (fizikai képtelenség) ellenőrizni, hogy mennyi az eredeti. Nem ismerhették a másik dolgozatot. Szóval ebből a szempontból nem jelent semmit a véleményük.

safranek 2012.01.18. 09:24:21

A másik amit nem értek, hogy miért a Köztársasági Elnöki Hivatal reagált? SP-t nem közt. elnöki mivoltában érte vád, hanem mint magán embert. Ergo nem használhatja a hivatal erőforrásait. Talán...

Long R3 IGF-1 2012.01.18. 09:32:55

"Egyébként 21 különböző dolgozatból merítettem, hogy, őőő, a bizonyos törzsanyagot gal tisztában legyek"

Tehát 180 oldal 1 könyvből, a maradék 30 pedig még 20-ból.
Bravó! Ez tényleg elmehetne Kenyába!
Ő lenne ott a Fehér Pákó :D

citrix 2012.01.18. 09:38:59

"a nemzeti oldal egyik legrokonszenvesebb, legemberközelibb tagjára, a legsikeresebb magyar politikusra: Schmitt Pálra." Ha ez igaz,milyen a többi (mármint a nemzeti oldal)???A szerző nyelvéhez képest a hangyászsün nyelvecskéje egy icipici kis csökevény.Bizonyosan jól érvényesül az uram-bátyám nemzeti körben.

Long R3 IGF-1 2012.01.18. 09:47:48

"...abba a zidőbe kilencvenkettőbe egyre nagyobb szerepet kapott a televízió és nagy hatása volt a, a, aaa, sportokra, hogy melyek maradjanak, ssz, melyek távozzanak a programmból, őőő, megjelent nagyon erősen a sporttudomány, a dopping az elüzletei... az elüzletesedés"

Lacdelo 2012.01.18. 09:53:19

Schmitt "Google Plagium" Pal MONDJON LE!
Magyarorszagot nem tudja ezentul hitelesen kepviselni mint "alamfo".

Ismerje be, hogy hibazott es mondjon le. Habar ahhoz gerinc kellene, ami a fideszes politikusoknak koztudottan nincs.

fidesz = házmesterek pártja 2012.01.18. 09:54:10

@Kozi73: gondolod? Szerintem a többségünk inkább sír, hogy hová züllesztették a fideszes fijjúk a köztársasági elnöki posztot már az elődökkel is, ezzel az ostoba, vén buzival meg... No comment.

gabesz: 2012.01.18. 10:05:38

Nagyon nagy. :D :D :D

avionics 2012.01.18. 10:07:22

Ezt a humort utoljára az Echo-TV-s Szigorúan Ellenőrzött Mondatok-ban láttam. Nagyon jó! Nem lennék meglepődve ha ők írták volna. Kíváncsi lennék erre. Szóljatok ha tudtok valamit erről. Teljesen igaza van mindenkinek aki fel van háborodva Pali bá ügyein. Nyomába sem jön elődeinek. Azért el lehetne beszélgetni arról hogy jobb volt-e a kedves, aranyos, Árpi bá akinek mosolygós asszisztálása mellett eltűnt szinte a teljes magyar állami vagyon. Ha őszinték akarunk lenni a mai szívás alapjait ott raktuk le.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.01.18. 10:07:32

@salamander: "De ez nem von le emberünk értékéből."

te megis mit szeretnel levonni meg egy darab szikkadt szar ertekebol?:-)

"Nem, úgy képzeld el, hogy sok száz milliárd bili van! "

jaja
de tudod miert borogatjak a bilit? mert az ebedloasztal kozepere szartunk egy orbant, egy schmittet, egy matolcsyt. es azert huzzak a fejunkre a bilit, hogy legkozelebb az ilyen ganekat ide tessek pottyantani.

tessek mar felfogni, hogy addig fogjakl beleverni a szarunkba az orrunkat, amig nem ugy viselkedunk, ahogy a nemzetkozi etikett megkivanja. egy ilyen akarnok kis gumcsizmas minicsducse a begombazott varazslojaval es a seggnyalo plagizatorral - akinek az olimpiai bajnoki erme is igen erdekes tortenet, van egy kis atfedese a doktori cimmel... - kiveri a biztositekot. egyszeruen az ilyeneket kivetik magukbol jobb helyeken, kozep-azsia, afrika, kinao, oroszorszag az, ahol ez a style megel meg ideig-oraig, de ott altalaban az ilyen jellegu emberek vege az, hogy latja a beleit maga ala omlani, vag ya sajat veret ide-oda frocskolni.

ez europa. itt az ilyen balfaszokat nem szettepetik loval, vagy siman fejbelovik, meglincselik, hanem kikozositik. vele egyutt az orszagot is, ami megvalasztotta, ami hatalmat adott egy ekkora debil kezebe. mert egy percig ne legyen ketseges, hogy europa tudja: orbanert az itt elok a felelosek. mi termeltuk ki es mi valasztottuk meg/nem szavaztunk ellene, nem tiltakoztunk ellene elegge.

a mi szarunk, nekunk kell eltakaritani, ok legfeljebb kisebb segitsegeket tudnak adni, mint pl a fotok berlusconi bungabunga partyjarol. elobb-utobb itt is elokerul majd nemi informacio a szenteletu orbanrol:-)
grazi zarojelentes, ilyenek...

nem szabad alabecsulni az europai allamok titkosszolgalatait:-)

Szabad Gábor 2012.01.18. 10:14:32

Doktorsmitt, a pali

"Köztársasági elnöknek lenni jó? Talán igen. Orbán Viktor köztársasági elnökének lenni jó? Biztosan nem."

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1475_doktorsmitt_a_pali

dr Smittpálelnökúr 2012.01.18. 10:15:28

Azért jó ez a blog, mert mindenki megtalálja benne, amit keres.

A Plagibá rajongók úgy érzik, végre ők is megszólalhattak.

Aki meg a másik oldalról veszi komolyan, az meg felháborodhat. :-)

Plagibá egy seggfej, természetesen.

subidubi rókaprém 2012.01.18. 10:23:22

hát ez nagyon jó! életem talán leghoszabb viccét olvastam most. köszönöm!!!

mim 2012.01.18. 10:33:21

"Sajnos belehalt a férje a betegségbe rossz vér megcsapolása közben. Isten útjai kifürkészhetetlenek. 120 Pengő lesz. Köszönöm."
Amíg a politikusok a sötét középkori orvosok szintjén működnek, addig én nem várok semmi javulást. Az ugyanis véletlen vagy tőlük függetlenül történik.

És nem értek egyet a felelősség népre tolásával. Amíg a politikus eladhat teljesen mást a kampányban mint amit tenni akar, addig hogyan választana bárki is felelősségteljesen?

A felelősség igenis a csalóké. Angolul "conman". Tessék utána nézni milyen legendás esetek léteznek. Ami a politikában történik, csupán egy intézményesített módja. Bizonyos szinten legendák kibontakozását láthatjuk :-)

Roy 2012.01.18. 10:37:06

Palibá egy seggnyaló, plagizáló.
Melyik rendszerben nem töltött be funkciót?
Nos ilyen nincs is.

NA YA! 2012.01.18. 10:39:52

@poszt: "És pont ez az, amit a nemzetre a börtön árnyékában is rárontó liberálbolsevik munkásőrutódok nem tudnak megbocsátani neki."

Tök klassz volt, bár ennél a mondatnál összezavarodtam egy kicsit: hiszen ez a fideszre és kormányára illik bazeg!;)

mirigy187 2012.01.18. 10:40:53

Ez nem diploma hanem egy doktori disszertáció ami egy kicsit komolyabb téma persze ezzel nem a diploma értékét akarom lecsökkenteni de a kettő nem ugyanaz. Szóval kopikirály palika nem bizonyította be hogy az újság hazudott volna.

Kobo82 2012.01.18. 10:44:29

kedves Troll!
Kőszönöm a biztato szavakat és a kiálásotokat értem. minden szavatokal egyet értek, sőt, következő dóktori dezertációmnál a kontrol cé kontrol vé használatával írásotokat fel is fogom használni (természetesen láb jegyzetel). Elnőki tevékenységem támadhatatlan, a baliberális médiának nem teccik, hogy elköteleztem magam a magyarnyelv védelmében, ezért támad folyamatosan a nébbutító baliberális média!

Üdvözlettel
Doktór Chsmit pál

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.01.18. 10:44:41

Tüntessünk a bóvlista Orbán kormány mellett?
Aki nincs velünk, az ellenünk / az egész világ/!!

Követeljük:
- legyen 600,- ft a benzin
- nekünk 400,- ft-os euró kell!
- 5 nagydoktorit Schmitt copy Pálnak!
- Kétmilliós fizetést és karcmentes autókat a képviselőknek!
- a Felcsút kerüljön az első osztályba!

- Európa szeret minket, mi is szeressük üket!

- Csak 30 évente választásokat és felcsúti kötődésű, sose dolgozott, többször bukott, 150 cm mély, focista agyú, O. V. monogrammú jelölt lehet m.elnök!
- Hazudj még nagyobbakat Szargyártó Péter!
- Legyen mindenki seggszájú a fideszben!

- 20 év alatt közrendőrből milliárdos, kedvezményes nyugdíjjal, Pintér Sándor féle életpályamodellt mindenkinek!

- minden kisdoktorinak Schmitt Pálgium legyen a törzsanyaga

- Bájer Zsót a te anyád!

- Pataki Attila dáridóénekesnek Kazinczy díjat és sikeres érettségit!
- Orbán-Matolcsynál magasabb GDP növekedést!

- Tereljük a fideszes politikusokat a munka világába!

Mercel 2012.01.18. 10:44:43

Hello!

Először az iróniát kerestem a sorok között.
Aztán az értelmet.
Egyiket sem találtam.

Helyette találtam értelmetlen zagyva fröcsögést amiben mindenki mindennek el van hordva, aki nem vastag SZTK keretes kormánypárti / jobbikos szemüveg mögül nézi a valóságot.

Két, vagyis három kérdésem lenne a poszttal kapcsolatban.

1; Tessék mondani ha már "szeretett" elnökünknél tartunk - Amennyiben egy doktori disszertáció helyenként és túlnyomó részében szóról szóra megegyezik egy másik ember munkájával akkor az most mitől is NEM plágium?

2; A poszt bizonyos részei szó szerint lettek Rákosi beszédekből átemelve, vagy azért a poszt írója hellyel közel átdolgozta?:)
(Már csak az esetleges plágium miatt - mégiscsak ciki lenne nemde?:D)
Merthogy bőszen komcsizik, de utoljára ilyen kirohanásokat rákosi produkált aki aztán tényleg vérkomcsi volt:)
Szerepzavar?:D

3; Ez a poszt már része annak a 120 milliós keretből finanszírozott kormányzati megbízásnak amelynek lényege, hogy blogokon keresztül is népszerűsítsék a kormány "munkáját" és álláspontját vagy önerőből jött létre?

Így hirtelen ennyi.

"Frigyes"

Ui.

Azt mindenesetre nem értem, hogy a szerző miért nem a kurucinfón publikál.
Ott biztos lelkes olvasói lennének, de itt ha nem nyírja ki a kommentek nagy részét, hát sok jóra nem számíthat.

szoelloe7 2012.01.18. 10:44:59

Ki az a retardált ősember, aki ezt megírta?

Laarson 2012.01.18. 10:47:21

Ezentúl plagibá tíszteletéből írjunk mindannyian helyesen!

Mercel 2012.01.18. 10:57:43

Egyébként ennyit arról, hogy az indexen csak az lehet címlapos aki csontig benyal, úgy és azt írja, ahogy az ott elvárt.

Tessék a cáfolat, még egy ilyen "izé" is kikerülhetett.

"Frigyes"

Bár nincs kétségem, hogy az indexesek rommá röhögték magukat:D

Csaknézek... · www.Nem Gábrielnek való vidék, térítő-hanta STOP! 2012.01.18. 11:03:27

@Mercel:

Evvel az írással két dolgot lehet tenni: ha komolyan veszed, akkor először hüledezel, aztán röhögsz rajta. Ha pedig ironikus szösszenetnek fogod fel, akkor nagyon találó - ebben az esetben is kacagás vége. :)

Deviáns szinglibolsilibsibibsi 2012.01.18. 11:09:05

@Mercel: Lehet, hogy tévedek(*), de ez szatíra.

*A _jó_ szatíra nem megkülönböztethető a "komoly" írásoktól. Lásd Machiavelli "A Herceg" c. művét. Mielőtt le lennék hülyézve, tessék elolvasni M. bármelyik másik írását is....

Diox 2012.01.18. 11:09:55

@Dr. csaknézek...: Aztán saját olvasói levélként elküldve valamelyik kormánylapnak erotikusan túlfűtött perceket okozol azok olvasóinak ...

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.18. 11:11:27

@röhögő:
Röhögj csak, neked ez a szakmád!

Gondolom, a tévés kabarékban a „röhögő közönség” hangaláfestést is te nyújtod. :-))

skipy 2012.01.18. 11:14:03

Paródiának nem rossz az írás.

Deviáns szinglibolsilibsibibsi 2012.01.18. 11:23:19

@al kotmány aláiro álamfö - alias másolo gépp: Valóban arról a műről van szó. Csak az eredeti cím "Il Principe" volt a fejemben.

gyilkos fűegér 2012.01.18. 11:30:02

Ritkán írok ilyet, de ez egyszerűen tökéletes lett.

Long R3 IGF-1 2012.01.18. 11:36:41

Az efféle mondatoknál rándul ökölbe a talpam a röhögéstől:
"Pali bácsi önerőből, kizárólag szorgalma, vasakarata, tehetsége révén futott be évtizedeken átívelő, színes és irigylésre méltó karriert."
Itt már erősen kilóg a lócomb :D

sajtkedvelő 2012.01.18. 11:38:59

Hát ez gyönyörű!!! Halálra röhögtem magam.
A Poulista Demagógia ékes példabeszéde, és az a kerecsensólymos hasonlat.....valódi vérmagyar.
Nem jelentkeztél még a kormány beszédíró pályázatára? Egy-két dakotás közmondással - ismétlem: dakotás közmondással -akár a legmagasabb szintekig eljuthatsz. És ŐK úgysem vágják le...

sajtkedvelő 2012.01.18. 11:49:20

Ja, amúgy egy kis burkolt zsidózást azért hiányoltam a posztból....

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.01.18. 12:42:17

@vilagnezet.blog.hu: "Egy olyan ember, aki a Magyarországot képviseli és egy idegen haramia egyházi állam vezetőjének a kezét csókolgatja, milyen férfi és milyen gerince van?"

Ezzel nem értek egyet. Nekem ez nem okoz problémát. Ez is egy olyan szokás, mint a kézfogás. A japánok (joggal) viszolyognak tőle! A gerinctelen megalkuvása, csalásai sokkal inkább zavarnak. nem oda való! :(

Mercel 2012.01.18. 12:52:34

@Dr. csaknézek...:

Szia!

Pontosan ebben a sorrendben tettem.
Először hüledeztem aztán röhögtem.
Aztán megint hüledeztem, megint röhögtem:o)

"Frigyes"

Mercel 2012.01.18. 12:57:36

@Deviáns szinglibolsilibsibibsi:

Nem hülyézlek le, rutinom lett a sorok közötti olvasásban - de ebben nem találtam az iróniát.
Pedig egyrészt komolyan kerestem, egyszerűen hihetetlen volt számomra, másrészt meg az egyetlen dolog ami menthetné az pont az irónia lenne.

A többi szennyhez ma nincs kedvem, viszont megnéztem a nyilvános adatlapján az eddigi kommentjeit amiket más blogokon követett el.
Ugyanaz a kétely fogott el engem is, de ez a fickó vagy átesett a ló túlsó oldalára, vagy tényleg nem normális.
Ha kétségeid vannak nézz bele, nem semmi:)

Amúgy teljesen reális, hogy az embernek először kételyei vannak - mert normális ember agya nem képes irracionális dolgokat befogadni, rögtön kiutat keres:)

De én nem találtam.

"Frigyes"

Mercel 2012.01.18. 13:41:16

Amúgy hiányérzetem van!

Egy egészséges zsidózás, és cigányozás még belefért volna a mai posztba!
Nem is értem, hogy pont ezek, hogyan maradhattak ki.

(EZ irónia volt.)

Mégegyszer átolvasva, Külön értékeltem a "liberálbolsevik" szófordulatot!
Besírtam rajta.:D

Liberális: hu.wikipedia.org/wiki/Liberalizmus
Bolsevik: hu.wikipedia.org/wiki/Bolsevik

Kb. tűz és víz.
Ezt a két dolgot egybemosni végtelen ostobaság ami csak a szerző kép/telenségét bizonyítja.

Lehet vitatkozni, azokkal akiknek nem tetszik a rendszer, de fel kéne már fogni, hogy azoknak akiknek ez a mostani "rendszer" nem tetszik azoknak nem tetszett már az előző sem.

Nem azért mert semmi sem jó.
Hanem azért mert eddig az összes választott vezetőnk (és/vagy korrupt, ostoba, gyáva és tehetetlen volt. Azok akikkel körülvetették magukat többnyire szintén.
(Azzal együtt, hogy minden mai pártban vannak normális politikusok is, de ők minden párton belül a kisebbséget képviselik, tehát nem meghatározóak egy párt látható munkáját tekintve)

A reformok meg sem történtek, ellopták, vagy elfuserálták az összeset, illetve látszat intézkedésekkel próbálták nyugtatni a társadalmat.
Valójában azonban még mindig csak egy szocialista utódállam vagyunk.

Egy biztos, össznépi gyűlölködéssel semmire sem juthatunk, ahogy már 500 éve nem jutunk előre mert nálunk tökéletesen működik az Oszd meg és uralkodj elv.
A Habsburgok már régen kihaltak mint uralkodó dinasztia de ez a vívmányuk Magyarországon még mindig kísért.

Mindenki mindenki ellen játékban senki nem nyer, mert minden csoport csak időlegesen nyerhet, de hosszútávon mindenki veszít.
A mindenki az a jelenlegi Magyarország teljes lakossága.

"Frigyes"

(Az említett "oszd meg és uralkodj"-hoz bármikor szabadon hozzáilleszthető a "kenyeret és cirkuszt a népnek" + "dögöljön meg a szomszéd tehene is" kombó.)

Hát ennyi.

dannylohmann 2012.01.18. 14:25:10

@Kandabula: ez már nem is magyar ügy, mert itt arról van szó, hogy európában létezhet egy - a saját nyelvével gondban lévő - csaló(?) államfő. a lovakat lelövik, ugye?

fidesz = házmesterek pártja 2012.01.18. 16:19:03

Apropo: a poszt címéről még eszembe jutott valami! Egyetértek, el a kezekkel népünk palikájától! Csak előbb azok a kezek lógassák ki valami jó magas toronyból és akkor... :DDD

dekol84 2012.01.18. 22:26:00

@popocatepetl: Te szerencsétlen lelki nyomorult hugyagyú barom! Te zorbánista szörnyszülött idióta! Nyaljad narancssárgára a doktorsmitt plagizálástól kinyílt seggét, te ökörállat!

dekol84 2012.01.18. 22:28:56

@Bóvlitüntetés a bóvlikormány mellet, a jelmondatok:
"- Legyen mindenki seggszájú a fideszben!"

Ezt felesleges követelni, mert már mind az!

röhögő 2012.01.19. 00:10:22

@Kara kán: Mi van te fasz? Téged még fizetnek?

Lacdelo 2012.01.19. 00:31:35

@röhögő:

Fizetett seggnyalo a @Kara kán:
Mar nincs normalis ember az orszagban, aki a Fidesznek hisz.

röhögő 2012.01.19. 06:48:02

@Lacdelo: Karakán plusz még elmebeteg is.

popocatepetl 2012.01.19. 11:16:10

@dekol84: Óh, tévedsz, prolikám, nekem cseppet sem szimpatikus SP, rossz döntésnek tartom, hogy államfőt csináltak belőle, de ettől függetlenül röhejesnek tartom a magadfajta buta állatokat akik mindenféle szóbeszéd (valószínűleg a saját maguk buta proli környezetének szóbeszéde) alapján nagyszerű híreket osztanak meg a közzel. Bár ha jóanyád mesélte ezeket a kurvázásokat SP-ről, akkor az autentikus forrás és akkor elnézésedet kérem.

dannylohmann 2012.01.19. 11:22:52

@popocatepetl: én is voltam mexikóban. itt csak akkor lesz újra normális világ - párttól függetlenül -, ha kizárják a közéletből az Orbánékat. talán lesz megint kultúrált kommunikáció. bocs, de a Te hangnemed se semmi

fidesz = házmesterek pártja 2012.01.19. 11:28:40

@popocatepetl: na, megszólalt a csőcselék hangja! Érdekes, mikor épp egy ócska, vén ribanc kölke kurvázza le mások anyját! :DDD
Ez a prolizás meg kifejezetten jól áll neked. (gondolom, a jó anyukád egy útszélén felszedett kubikustól kapott téged, meg a tripperét)

fidesz = házmesterek pártja 2012.01.19. 11:31:13

@dekol84: Dajcs Tomi, ifjúsági miniszter elvtárs után mégis mire számítottál? Sokan elfelejtik, hogy diploma nélküli ifjúsági miniszterként, nős ember létére félrekefélt. Arról meg sokan nem tudnak, hogy hivatali autóval ment a csepeli kórházba, meglátogatni a barátnőjét és a zabigyereket. :D

dannylohmann 2012.01.19. 18:01:22

ha a -finoman fogalmazva - legegyszerűbb német napilap foglalkozik Orbánnal, akkor el kéne gondolkozni. erre jó még? egy cikk erejéig fussa még neki? ez az a lap, amit a német pályaudvarok mellékhelységeiben olvasnak. általában színésznők melleiről szólnak az írások, néha egy újszülött medvebocsról. a spiegel persze komolyabb. de azért érdekes, hogy a bóvli mit jelenthet néha. jó néhány évig éltem németországban, tudom, mennyire érdekli nyugatot Magyarország. mint minket Kazahsztán. "anál" rosszabb

dekol84 2012.01.19. 21:55:16

@popocatepetl:
Te prolizol, te nagyon köcsög fideszes barom! Hát ki a jó büdös tetves nyóckerületi kurvaanyád vagy te? Te annyira hülye vagy, hogy, hogy a zorbán hozzád képest egy két lábon járó agy!

dekol84 2012.01.19. 21:57:14

@dannylohmann: "...ez az a lap, amit a német pályaudvarok mellékhelységeiben olvasnak."

Én meg azzal a példánnyal töröltem segget amelyikben a zorbán képe van! Jól esett látni azt mocskos szaros pofáját a klotyóban, ahova való a gané láda faszkalap!

dekol84 2012.01.19. 21:58:27

@al kotmány aláiro álamfö - alias másolo gépp:

Ez a fityiszes morál, hogy nyomná telibe az anyját az összes fityiszes gecihuszár! Meg azok is akik ezeknek kétharmadot basztak oda!

pom pom 2012.01.19. 22:37:21

dr. snitt pálesz a zemberek zembere,
a díszek dísze... a zország karácsonyfára húzva csúcsDÍSZ

az a DÍSZnóság esett meg, hogy miután DISZkont áron szerezte, leporolta a bolgártárs írásáról a DÍSZkoszt, a DÍSZlexiás DÍSZpintyünk DÍSZken átküldte az egyetem DÍSZdoktorainak, a DÍSZítés(z)eknek a DÍSZszertációt, akik azt gyorsan átnézték (hisz az elfért egy söralátéten), így senki nem DÍSZid(e)ál... mehet nyugodtan DÍSZkóba mindenki...

dannylohmann 2012.01.20. 12:15:08

@dekol84: asszem, egy gyáva féregről beszélünk. tulképp nem is éri meg, mert a magyar nyelv értékesebb. pl., krasznahorkai, vagy bárki is. vagy bátor emberek, mint Fehér Sándor, ezek szerint. a halál, hát nem cinikus hülyéknek való téma. nem deutschnak. a majom, azt hitte, h elmegy prágába, és azzal neki jó lesz. sajnos így működik a fidesz agya, ha ilyen van egyáltalán

dannylohmann 2012.01.20. 12:33:42

én csak azt mondanám, h kultúráltsn, buktssuk meg a hülyéket, de az egész nem annyira fontos. ez van:

„Die Kunst muss immer gutmachen, was die Politiker versauen.“ [...] „Wenn Politiker die Gräben aufreißen, müssen wir die Brücken bauen.“ [...] Politikern sei zu wenig bewusst, wie viel Kunst für die Völkerverständigung tun könne. „Politiker sagen: Was wollt ihr schon mit Musik oder Filmen ausrichten? Das ist doch nur ein Tropfen auf den heißen Stein.“

– Armin Mueller-Stahl, 2009[23]

Mr.Wagner 2012.01.21. 10:14:37

Jó napot! Megjöttem.
Már mentem is. Viszlát!

mgdé 2012.01.26. 14:13:29

A tiszta szellemiség világító fáklyája példakép kell legyen mindenki számára, még ha mestersége szerint gyertyakoppintó is. Miért pont a Nagytiszteletű Köztársasági Elnök Úr - vagy bárki, aki más - lenne ebben kivétel? Kivételnek éppen elég a vakbél, úgyhogy kövessük!

S fényes, honfivért ízlelt lobogóinkat sudár magasra emelve emlékezzünk az 1136. évi dicső aradi országgyűlésre!

Kurt úrfi a rubelribancok réme 2012.02.21. 08:04:05

@popocatepetl: Anyám mondta róla, mert amikor a mutter strichelt, anyád mint szociális munkás igyekezett lebeszélni erről a melóról. Szóval lehet hogy csak rosszindulatból.
süti beállítások módosítása