Kedves barátaim, az országgyűlés ma elfogadta Magyarország új Alaptörvényét. Erről a történelmi jelentőségű napról a blogban is meg kell emlékeznünk.
Először az előzményekről. A választásokat követően az új, nemzeti többségű parlament úgy döntött, tiszteletben tartja a választók akaratát, és az ideiglenes, sztálinista alkotmány helyett, amely már régóta nem képes az ország működőképességét biztosítani, új Alaptörvényt alkot. A példátlan nemzeti konzultáció révén egymillió honfitársunk mondhatta el részletes véleményét az Alaptörvény legfontosabb, a több éves előkészítő viták során legnagyobb figyelmet kapott kérdéseiről. A kérdőíveket visszaküldők véleményét az Alkotmányozó Nemzetgyűlés messzemenőkig figyelembe vette, még a kormány egyik legfontosabb tervét, a gyerekek után járó szavazati jogot is ejtették a tervezetből, mert az emberek ezt az elképzelést nem támogatták. Azt hiszem, elmondhatjuk, hogy a nép és a politikai elit közti ilyen szoros együttműködésre talán nincs is más példa a világon. És az alkotmányt tető alá hozó kormány természetesen a konzultáción kívül is példátlan társadalmi támogatást tudhat maga mögött - ezért mondhatjuk el, hogy több mint 60 év után végre újra legitim alkotmánya született Magyarországnak, a mai napon.
A nagy nap két szempontból érdekes számunkra: milyen korszakot zár le? és milyennek veti meg az alapját? Ami az előbbi kérdést illeti: mindenki tudja, milyen korszak áll mögöttünk. A liberálbolsevik, moszkovita, brüsszelita szabadcsapatok nyolc éven át tartó dúlásának hatását, gazdasági és szellemi értelemben egyaránt, kizárólag a tatárjárás pusztító következményeihez hasonlíthatjuk. Az a munka, ami tavaly ilyenkor Orbán Viktor kormánya előtt állt, semmivel sem volt könnyebb, mint amivel IV. Béla nézett szembe az idegen martalócok távozása után. Nekünk is új életet kell kezdenünk a romokon, újra kell építeni mindent, amit ezek a földdel tettek egyenlővé - de nemcsak a régit kell helyreállítanunk: új utakat, új irányokat is kell keresnünk. Szent István és IV. Béla után napjainkban harmadik honalapításra volt tehát szükség. Örömmel jelenthetem, hogy bár a munka egy része még előttünk áll, az Orbán Viktor vezette Fidesz-kormány teljesítette legfontosabb feladatát, és lerakta Magyarország feltámadásának szilárd alapzatát. Az utókor hálával tekint majd reájuk, és ránk, mai magyarokra, akiknek példátlan összefogása a nemzet felmagasztosulásának e csodáját lehetővé tette. Húsz éve várunk erre a percre: a mai napon a végszavazással és az Alapító Atyák aláírásával megszületett az ország új Alaptörvénye. Van tehát ok az ünneplésre.
És nem csak a sztálinista alkotmányt, a liberálbolsevik garázdálkodás 8 évét és az átmenet két zavaros évtizedét hagyjuk ma magunk mögött. Ezer év történelmét zárja le a mai nap, hiszen az ezredforduló nem hozott igazi katarzist az országnak, a nagy átmenetre a fülkékben lezajlott forradalomig és a nemzeti együttműködés rendszerének megalapításáig várnunk kellett. A mai nappal zárult le végleg a magyar államiság első ezer éve, és hogy a következő ezer milyen lesz, az az új Alaptörvényen és természetesen Orbán Viktoron és csapatán múlik.
Hogy milyen korszak alapját veti meg a mai nap? Jósolni, a medve bőrére előre inni természetesen felesleges, az új Alaptörvény értékéről a következő évtizedek, évszázadok mondanak majd ítéletet. De ha a fiúk olyan jó munkát végeztek, mint ahogy a jelek szerint végeztek, akkor talán nem túlzás azt állítani, hogy utódaink egykor úgy gondolnak majd vissza a ma befejezett nagy műre, mint Werbőczy Tripartitumára vagy akár Szent István törvényeire, intelmeire gondoltak vissza az utánuk következők.
A jogi részleteket e blog keretein belül nincs lehetőség boncolgatni, de nem is lenne érdemes. A lényeg: új Alaptörvényünk - nemcsak magasztos bevezetője - valójában hitvallás, amely évszázadok tudását egyesítve arról beszél, hogyan akarnak és hogyan nem akarnak élni a magyarok a harmadik évezredben, és hogy mit gondolnak a megelőzőről. A végleges szöveg ismeretében elmondhatjuk: a nép közvetlen közreműködésével elkészült Alaptörvény kijelöli helyünket a világban és Európában, reményt és fogódzót nyújt a liberálbolsevik kurzus által a morális relativizmus mocsarába taszított honfitársainknak, szilárd erkölcsi, jogi és gazdasági alapot biztosít a további építkezéshez – rendkívüli tömörsége ellenére számtalan téren megveti az előttünk álló korszak alapját. Mert bizony (hiába tagadják egyesek) a nemzetnek joga van, hogy meghatározza saját életének kereteit, és vannak megkérdőjelezhetetlen, minden magyar által vállalható értékek akkor is, ha a magyar politikában ma sokak – az alkotmányozásban fontos szerepet vállaló Schmitt Pál köztársasági elnök szavaival – „tagadnak mindent, ami egységbe szólít, ami távlatos, ami fennkölt”. Szerencsére a magyarok a tavalyi, történelmi választások során újra összeszedték életerejüket, és végleges ítéletet mondtak ezek felett a nemzetellenes erők felett. Az értéktagadás, rombolás kórusát magunk mögött hagyva ma végre olyan Alaptörvényünk született, ami régi hiányok sorát pótolja: végképp és radikálisan szakít a kommunista múlttal, és büszkén vállalja dicső történelmünk nagy tetteit, a kereszténység, a család nemzetmegtartó erejét, a nemzeti együttműködés fontosságát. Az új Alaptörvény egyesíti a múltat a jövővel: visszahelyezi jogaiba Szent Koronánkat, de közben bátran kimondja azt a mostanáig botránykőszámba menő igazságot is, miszerint mindenki számít. Szinte gyógyíthatatlannak tűnő sebeket orvosol, amikor egy testben egyesíti a két lélek- és nemzetromboló bolsevik ármány, az 1920-as trianoni szerződés és a 2004-es, pusztító népszavazás által részekre szakított nemzetet. Az elveken, amelyekre az Alaptörvény felépült, nem fog az idő - és mi, a nemzeti oldal képviselői hisszük, hogy az Alaptörvény is megáll majd, mint kőszikla, amelyre az új Magyarország felépül.
De mielőtt újra nekivágunk a mindennapoknak és a további országépítés nehéz munkájának, a mai nap legyen csak az ünneplésé. Mától végre újra olyan országban élhetünk, ahol nem kell szégyellnünk magunkat, büszkén vállalhatjuk, hogy magyarok vagyunk. Végre felemelt fejjel élhetünk hazánkban. A mai végszavazás pillanatában a magyarság visszanyerte önbecsülését, történelmi tudatát, állami függetlenségét. Vigyázzunk, hogy többé senki ne vehesse el tőlünk.
